A világklasszisokat felvonultató 53. Bocskai-emlékversenyen Kalucza Norbertnek (51kg), Szellő Imrének (81kg) és Bernáth Istvánnak (+91kg) köszönhetően három aranyérmet is itthon tartottak a házigazdák. Egyes médiumok s fórumozók mégis erős kritikai felhanggal illették a viadalt: a magyaroknak kedvező, részlehajló pontozást emlegettek, de a sporthoz nem igazán kapcsolódó, személyeskedő témák is felvetődtek. Dr. Csötönyi Sándor MÖSZ-elnök a monokli.com-on is közzétette álláspontját.
A sportvezetőt kérdeznem sem kellett, ömlött belőle a szó.
– Olvastad a fórumokat – vette át a kérdező szerepét a MÖSZ-elnök. A mindig optimista szakember választ sem várt, szomorú hangon folytatta. – Debrecenbe hoztuk a világ legjobbjait, így szereztünk három aranyérmet. Mégis sokan azt mondják, hogy csaltak a bírók, Kalucza, Szellő és Bernáth is ennek köszönheti a győzelmét. Én is kaptam rendesen az anyázásból, hogy az én nyomásomra csaltak a magyaroknak. Meg lehetett volna kérdezni a bírákat, a technikai ellenőrt, az orosz és a kubai edzőket és kapitányokat. Senkinek nem volt gondja, egyetértettek, a vitás meccseket, melyekről szó volt, itthon -el kell hozni-! Ők is kiemelték, hogy a magyar tehetségek remekül helytálltak a régi-új menetidő, a 3×3 perc során. Vitás meccset vesztett Darmos és Harcsa is, érdekes, akkor senki nem emelte fel a hangját. A szupernehézsúly döntője után egy magyar sportvezető odalépett Szántó Öcsihez, s ahelyett, hogy gratulált volna Bernáth szoros győzelméhez, azt kérdezte, ezt hogy tudtátok elintézni? Erre most mit mondjak? Könyörgöm, öt külföldi pontozott, miért nem lehet elismerni egy magyar sikert? A világon nincs olyan ország, ahol a szoros mérkőzéseket ne adnák oda a hazai öklözőnek. Itt nálunk, ha ez megtörténik, rögtön jön a felháborodás és sandaság! Pontosan a franciák – akik nem akarták tudomásul venni Kalucza győzelmét – azok, akiknél lehetetlen pontozással nyerni. Nem azt mondom, hogy ez a követendő út, de miért dugjuk a fejünket a homokba?! Arról miért nem beszél senki, hogy világversenyen hány meccset vettek már el tőlünk?!
A mesteredzői címmel is rendelkező, a 60. születésnapját éppen Debrecenben ünneplő sportági elnök kitért a bokszot -kiválóan- ismerő tollforgatók debreceni tudósításaira is.
– Több újságíró is kritikát fogalmazott meg a Bocskai után, úgy, hogy nem értenek a sportághoz, életükben nem voltak ringben, nem ismerik a szabályokat – jelentette ki Dr. Csötönyi. – Nem probléma, ha véleményük van, joguk van hozzá, de ha nem tudnak valamit, nem ártana megkérdezni a szakértőket. Ezt legtöbbször nem teszik meg, szubjektív benyomások alapján ítélkeznek. Például, ha kettős fedezékben a kesztyűt püföli az ellenfél, az még nem jelent pontot
A beszélgetés során a bokszelnök most sem felejtette el megemlíteni, hogy a magyar ökölvívás az utóbbi tízegynéhány évben hatalmas vérveszteségeket szenvedett el: – -Koko-, Erdei, Balzsay, a két Bedák, Nagy Jani, Kovács Attila, Hidvégi, Nagy Józsi is profinak állt – sorolta a neveket. – Ezt egyik sportág sem tudta volna kiheverni, mi mégis ott tudtunk maradni Európa és a világ élvonalában. Inkább arról kellene beszélni, milyen erőfeszítéseket teszünk a sportág fennmaradásért. Az a gond, hogy Magyarországon sokszor csak a fanyalgás és a sandaság megy. Az alaptalan kritikák elveszik a kedvemet, nehezen viselem az újra és újra felbukkanó -jóindulatú- megjegyzéseket. Úgy tűnik, aki kiáll a magyar boksz mellett, azt beledöngölik a betonba. Sokszor érzek irigységet és rosszindulatot. A gazság és az igazság között mindössze egy betű a különbség.
Dr. Csötönyi reagált a több internetes fórumon meglebegtetett, a bokszhoz nem kapcsolódó kényes témákra is. Több helyen lehetett olvasni, hogy Kalucza Norbert azért maradt ki a válogatott keretből, mert a liverpooli Európa-bajnokságon erőszakoskodott a csapat szálláshelyéül szolgáló szálloda egyik alkalmazottjával. Ezt először – jól ismert becenevének vállalásával – -Dupla-, azaz Hubert László, a korábbi magyar bajnoki érmes bokszoló vetette fel.
– Annak amit -Dupla- Kalucza erőszakoskodásáról beírt a fórumba, nem sok alapja van – mondta Dr. Csötönyi. – Visszanéztük a szálloda kamerájának felvételeit, annyi történt, hogy a hallássérült fiú, aki semmilyen idegen nyelven nem beszél, be akarta hívni a szobalányt, hogy cserélje ki a törölközőket. A folyosón megfogta a lány karját, húzta befelé. Közben magyarul persze mondta, mit akar, de ezt a szobalány erőszakoskodásnak vélte. Igen, kicsit rángatta a lányt, aki azonnal szaladt a főnökéhez. De tisztázódott a helyzet, elmondtuk az angoloknak, hogy Norbinak milyen speciális gondjai vannak, nehéz neki a kommunikáció. Egyszerűen csak meg akarta mutatni, hogy a törölközőt szeretné kicseréltetni. Ennyi történt, ez volt a félreértés tárgya. Ilyen helyzetbe bárki kerülhet. De hangsúlyozom, Kalucza nem ezért maradt ki a válogatottból! Az olimpia után a megszokott súlya felett próbálkozott, de ott kudarcot vallott. A szövetségi kapitány pedig csak 51 kilogrammban számít rá, ezt közöltük is vele. A Bocskain bizonyított, lefogyott, jól bokszolt, miért kell mondvacsinált indokokkal bántani? Egyébként nem tudok haragudni -Duplára-, hogy nyilvánosságra hozta az úgynevezett -Kalucza-ügyet-. Hubert Lacit régóta ismerem, remek kis bokszoló volt amatőrben is, nem hiszem, hogy ártani akart, talán csak ő sem látott tisztán. Én jóhiszemű vagyok!
Az elnök kitért a sportág kedvelőinek idegeit borzoló másik, a bunyóhoz szintén nem kapcsolódó történetre is: az interneten megjelenő fórumvélemények szerint a válogatott januári állapotfelmérésén néhány kerettag feltörte a sportkórház személyzetének öltözőszekrényeit, ahonnan több dolgot eltulajdonítottak.
– Nem bizonyított mendemondákra nem lehet építeni – fogalmazott határozottan az amatőr bokszolók első embere. – Azzal, hogy ki, kitől lopott, felelőtlenül nem szabad vádolni embereket. Mások is jártak ott, miért kell az ökölvívókra ráverni a balhét, s ezt sportágon belül terjeszteni? Szükség esetén jogi lépéseket is kilátásba helyezünk a fórumokon álnév mögé bújó mocskolódók ellen. Nem hagyom, hogy ártsanak az ökölvívásnak, s tönkretegyék sportolóink önbecsülését! Ezt soha nem fogom megengedni!
Beszélgetésünk végén a kemény szavak mellet az elnökből újra előbújt a szokásos, konstruktív szellem, összefogásra szólította fel a boksztársadalmat.
– Igyekszünk teljesíteni a feladatainkat, megteremteni a lehetőségeket az edzőknek, a srácoknak, hogy minél jobb eredményeket érjenek el. Mindenkinek a szemébe tudunk nézni, évek óta erőn felül teljesít a magyar boksz. Jövőképet kell adni a gyerekeknek, nem lehúzó kritikákkal elvenni a kedvüket. Ez a mi sportágunkra nem volt jellemző. Ne egymás ellen küzdjünk, ne oktassuk ki a másikat, fogjunk össze a magyar boksz felemelkedéséért úgy, ahogyan mindig is tettük!
Balogh Zoltán www.monokli.com