A wikipédiában ez olvasható Dr. Juhász Árpád világhírű magyar geológusról: a Magyar Tudományos Akadémia Ismeretterjesztési Bizottságának tagja, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legjelentősebb alakja.
Dr. Juhász Árpád (fotó: jochapress)
A televíziós ismeretterjesztő műsorok révén nem túlzás állítani, milliók ismerik és élvezik tartalmas és hangulatos előadásai révén. Azt azonban kevesen tudják, hogy az ismert tévészereplő komoly sportmúlttal is rendelkezik. A hegymászás például évtizedeken keresztül lételeme volt, arra viszont kevesen gondolnak, hogy még a judóban is számottevő versenyzői múltja van. Budai lakásában, sokezernyi könyv „társaságában” beszélgettünk.
– Mivel hatéves korom óta cserkész voltam, ezzel együtt jártak kirándulások és futóversenyek egyaránt. És szerencsére jöttek a hegymászások is, melyek során azért a köveket is „megkalapálgattuk”. Így indult az érdeklődésem a geológia iránt. Az andezitet, a mészkövet és a hasonló alapásványokat már 6-7 évesen meg tudtam egymástól különböztetni. Akkor még eszem ágában sem volt az, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Jártam az iskolás éveimet, s úgy 15-16 évesként kezdtem először érdeklődni a versenysport iránt. Első „nekifutásra” a Vasas Pasaréti úti csarnokában egy évig „szertornászgattam”.
– A tornát hamar feladta, mi következett utána?
– Bizonyos elemek sokáig megmaradtak bennem. Huszonöt-harminc évesen három emeletet is le tudtam jönni kézen, egyet pedig fel. Még ötven éves korom idején is végig tudtam menni egy tornatermen kézen állva. A kézenjárás miatt rúgtak ki a Nemzeti Múzeumból 1962-ben, ahol az ásványtárban dolgoztam. Nyitás előtt rendszeresen gyakoroltam a lépcsőházban. Egy alkalommal a kezeimnél „megjelent” két fényes, fekete félcipő – egyből tudtam, hogy ebből baj lesz! A lényeg: a főigazgató kirúgott arra hivatkozva, hogy a Nemzeti Múzeumban nem lehet kézen járkálni…De álltam kézen a Margit-híd pillérén vagy éppen az Olümposz tetején, ahol a lábfejem magasabban volt Zeusz fejénél.
– Ez maradt a tornából. Utána melyik sportággal ismerkedett?
– A Keltex Sportkör sí szakosztályába igazolva, két évig rendszeresen indultam ifjúsági sífutó versenyeken. Akkoriban még a Normafánál is több hónapon keresztül lehetett „sífutni”…Ifiben a Kékes északi lejtőjén volt lesikló versenyeken is elindultam, de csak a tizedik hely táján végeztem. A sízésnek később óriási hasznát vettem, mert így kerülhettem be három kaukázusi téli expedícióba. Azon kevesek közé tartozom, aki 5000 méter magasról siklott le az Elbruszon.
– Közben egymást követték az új sportágak.
– Párhuzamosan több is fókuszba került. Kajakozni például az Építőkben, a Margitszigeten kezdtem, ahol a ma már 97 éves, olimpiai- és világbajnoki bronzérmes Varga „Feró” volt az edzőm. Tízes kenuban – akkor még volt ilyen is – országos bajnok is lettem…1960 után minden évben háromszor elindultam tömegversenyeken, kajak kettesben az egyik legjobb barátommal, a cselgáncsban válogatottságig is jutott Madari Pistával.
Varga Ferenc (j) Tatai Tibor olimpiai bajnok társaságában (fotó: jochapress)
– A judóval mikor ismerkedett meg?
– 1954-ben a már meghalt Fodor Tamás vitt el a MAFC edzésére, ahol szerencsém volt, hiszen az edzői mesterséget a Japánban tanult Sári Józsi bácsihoz kerültem. Az ott töltött két év számomra maradandó eseménye az volt, amikor valamelyik újságba bekerült rólam egy fotó, ahol az aláírás szerint Juhász fejdobással győzött Havlik (TF) ellen. Akkor éppen 67 kiló volt a súlyom…
– Az 1956-os forradalom idején a judósok közül is sokan elmentek.
– A megritkult mezőnynek is köszönhettem, hogy 1957-ben felhívtak az MTK-ból, mivel az első magyar-szovjet, klubszintű nemzetközi meccsen nem volt váltósúlyban (akkor 72 kg) emberük. Végül létrejött a Moszkvai Dinamo – MTK csapattalálkozó, amelyre én mindössze két hetet készülhettem. Simán, 8-0-ra vesztettünk a Nemzeti Sportcsarnokban. A szovjeteknél nem volt fojtás, nem volt karfeszítés, nálunk viszont ez a két fogás a fő erősségek közé tartozott. Aki nekünk drukkolni próbált, az egyből kiemelték a rendfenntartók, elvitték és kicsit „eldádázták”. Így járt Zatykó Laci is, aki később a Dózsában versenyzőtársam volt.
– Hogyan kötött ki Újpesten?
– Oda éppen Madari Pista vitt le, mindketten a 2. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba jártunk. A Dózsában Gyányi Ferenc edző vett pártfogásába. Sajnos, akikkel ott együtt voltam, már többen elmentek. Jóban voltam például Króner Ferivel, a nehézsúlyú Dávid Tamással, Vincze Dezsővel, akit magunk között csak Pamacsnak hívtunk, Merz Flórival, aki Pamacshoz hasonlóan fiatalon meghalt. Aztán néhány név: a már említett Zatykó Laci /ő is az égi tatamin harcol már/, Gyebnár Feri, Andrássy Laca, Dobai Attila, Vadadi Kornél, Dala Laci, Ferenczi Zsiga, Proczner Kálmán, Flóri Miki. Néhány éve tartottunk egy találkozót, ekkor is készült fotó rólunk. De előszedtünk régi fekete-fehér papírképeket is, egykori edzőtáborokról.
Juhász Árpád (j4) régi judósokkal
– 1960-ban egy csúnya sérülést szenvedett el.
– A Budapest-bajnokságon tatami helyett egy nagyon vékony rongyszőnyegen küzdöttem Legény Pistával, aki egy kaszáló csípődobást akar rajtam megcsinálni. Az egyik nagy lábújjam beleakadt ebbe a rongyszőnyegbe és formálisan széthasadt a lábfejem. Ájulás, kórházi kezelések után sajnos a cselgáncsot abba kellett hagynom. Ez a meggyengült lábfej később a magashegységi mászásoknál mindig is a szervezetem gyenge pontjának bizonyult, miután jelentősen megromlott a vérellátása, így hamarabb jelentkezett a fagyásveszély. De például a kispályás fociban is gondokat okozott, pedig azt is nagyon szerettem. A közelmúltban elhunyt pólós, Csapó Gabitól két kerítés választott el. A közbenső kispályára, mindketten kerítésmászással érkeztünk…
– És az egyik legnagyobb kedvencéről még nem is esett szó…
– Hosszú távon keresztül hetente három hajnali teniszezés volt a programom, ez még akkor is ment, amikor sok éven keresztül igazgatója voltam a Természettudományi Stúdiónak. Rengeteg név már nehezen jön elő, talán a hegymászásban vagyok leginkább napra kész.
– Ahol ugyancsak évtizedeket töltött el.
– Bár 1963-ban teljesen tapasztalatlanul, hágóvas, jégcsákány és hószemüveg nélkül, egyedül kimentem az Alpokba. de mire az „elbruszos” időszakom eljött, negyven fölött jártam. Ekkor már szóba sem jöhetett az, hogy nyolcezres csúcsokkal próbálkozzak.
– Egyáltalán, miként került a hegymászás vonzásába?
– Az egyetemen volt egy olyan évfolyam, ahol lemeztektonikai előadásokat tarthattam. Az FTSK Excelsior Hegymászó Klub tagja lettem a második feleségem révén. Így jött össze az Elbrusz-túra, majd számos, további expedícióba (Andok, Himalája) sítudásom mellett azért is kerültem bele, mert angolul és oroszul is beszéltem. Mondhatom, a sokoldalú igénybevétel teljesítésében minden, korábbi sportbéli tapasztalat – így a judós ismereteim és gyakorlatom – is segítségemre voltak. 27 könyvet írtam a hegyekről, folyókról, a sport és természet kapcsolatáról. Ennek köszönhetem, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság néhány éve Fair Play díjjal tüntetett ki.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 1
