Négy éves egyetemi pályafutása alatt 33 mérkőzésen lépett pályára a Soonersben. Középiskolában még irányító poszton szerepelt, majd a Kilgore Collegeba került, ahol egy évet húzott le. Itt szintén QB poszton játszott. 2009-ben került az Oklahomára, ahol első évében redshirt volt, és nem játszott egyetlen mérkőzésen sem.
