Duatlon Eb – Két magyar érem a junior nőknél

Pap Eszter és Dudás Eszter révén magyar ezüst- és bronzérmet hozott a Lágymányosi-öbölben zajló duatlon Európa-bajnokság első futama, a junior nők versenye. Győzött a brit Vicky Graves.

A mezőny sprinttávot teljesített, azaz 5 km futás, 20 km kerékpározás, majd újabb 2,5 km futás várt a 21 indulóra. A viadal első szakaszában öten – köztük három magyar – hamar megléptek, majd a depózás előtt ez a kvintett is darabjaira hullott, az élen Graves és Pap haladt, míg az esélyesnek tartott Balogh Barbara elmerevedett, s csak ötödikként pattanhatott nyeregbe.
   
A bringázás során Graves 5 km után leszakította Papot, míg a mezőny szép lassan bekebelezte az első futás alatt meglépett ötösfogat tagjait – kivéve Graves-t, aki 50 másodperc előnnyel vágott neki az utolsó szakasznak. A szigetországi versenyzőt nem is lehetett már utolérni, viszont a dobogós helyekért ádáz küzdelem zajlott. Az oroszlányi Pap Eszter megmutatta, hogy nem vett ki belőle túl sokat a Graves-szel való korábbi csata, begyűjtötte az ezüstérmet, míg a harmadik helyre Dudás Eszter futott be. A rossz napot kifogó Balogh Barbara csak ötödik lett.
   
Eredmények, junior nők:
1. Vicky Graves (brit) 1:04:38 ó
2. Pap Eszter 1:05:26
3. Dudás Eszter 1:05:35