Hatvan éves lett Dzurják József, aki az NB I-ben, az NB II-ben, Cipruson és a Maldív-szigeteken is gólkirály volt, legnagyobb győzelmét azonban nem a futballpályán aratta.
Dzurják Csöpi akcióban (fotó MTI)
– Ikladról indult – onnan nincs messze Hatvan…
– Jó vicc – válaszolta nevetve Dzurják József, akit a futballban mindenki Csöpinek hív. Ma töltötte be hatvanadik életévét, itthon az NB I-ben és az NB II-ben, valamint Cipruson és a Maldív-szigeteken is gólkirály volt.
– Zavarja ez a szám?
– Jobb volt valamivel, hogy ötössel kezdődött az életkorom, de szívesen viccelek ezzel: amiatt, hogy októberben lesz egy másik születésnapom, a tizenkettedik.
– A szurkolók emlékezhetnek rá: súlyos betegséggel kellett megküzdenie…
– Súlyos? Az orvosok mondták, vegyem tudomásul, halálos beteg vagyok, és akkor is megköszöntem a Jóistennek, hogy addig szép életem volt, de azt mondtam a kezelőimnek: sportoló voltam, ha csak egyetlen százalék esélyem lesz életben maradni, küzdök, harcolok érte. Egyszer beszéltem arról, hogy nulla–kettőről fordítottam három–kettőre, a következő kontrollon a professzor, dr. Masszi Tamás kiigazított: Csöpikém, volt az nulla–hat is, onnan jöttünk vissza. Nem felejtem el, kétezerkilencben jöttem haza a Maldív-szigetekről, és azon az őszön éreztem, valami nincs rendben, decemberben kerültem kórházba, miután a leukémiát diagnosztizálták. A következő esztendő tavaszán úgy tűnt, rendbe jöttem, júniusban újra focizhattam, ám augusztusban kiderült, visszatért a betegség, egyetlen esélyem maradt, a transzplantáció. A nővérem vérképző sejtjeit kaptam meg, a vércsoportom is megváltozott, de ennek köszönhetően éltem túl a betegséget, a beavatkozást második születésnapként kezelem azóta is. Akik kezeltek, azóta többször is elmondták, nem hitték, hogy így alakul, szerencsés vagyok, azóta minden nap ajándék nekem.
– Megváltozott?
– Addig is sok örömben lehetett részem, a csalódásokat elteszem mélyre, de a válaszom: igen, azt hiszem, megváltoztam. A múltból a szépre emlékezem, a jelent kell megélni, mindennap megtalálom a boldogságot, mindennap lehet örülni valaminek. Azt ugyanis nem láthatod, mit hoz a holnap, és rengeteg barátot veszítettem el – fájdalmasan sokszor tapasztaltam, milyen rövid az élet.
– Hallottuk, hogy a koronavírussal is felvette a harcot.
– Még az első időszakban elkaptam, tüdőgyulladásom volt, persze, hogy megijedtem: tudtam, az immunrendszeremet megviselte a leukémia elleni küzdelem. Voltak, akik nem ajánlották, hogy kórházba kerüljek, de én hittem az orvosokban, bíztam bennük, és néhány nap után hazamehettem.
– Örülünk, hogy beszélhetünk! Említette, a szépre emlékezik: mi jut eszébe a hatvan évről?
– Hogy az ikladi kissrácnak teljesült az álma: futballozhatott a Fradiban. És előtte a Diósgyőrben, szerencsésnek érzem magam, hogy sokszor tíz-húsz ezer ember előtt, itthon két nagyon népszerű klub tagja lehettem. S mert a gólszerzőket mindenhol kedvelik, rengeteg szeretetet kaptam. Megszámlálhatatlan barátra leltem a labdarúgásban, és nemcsak itthon: Ázsiában, Cipruson is vannak ismerősök, akikkel máig megvan a kapcsolat. Nemrégiben Nicosiában jártam, egy autó lefékezett, kiugrott a sofőr, és hüledezett: tényleg én vagyok, csinálhat egy szelfit? Mondtam, persze, de az út közepén áll, akadályozza a forgalmat – harminc éve, ezerkilencszázkilencvenkettőben voltam ott gólkirály, és ma is megérint a szeretet. Az ikladi pályán szaladgálva nem is álmodhattam ilyen élményekről…
– Jó hallani a boldogságáról.
– Minden pillanatot élvezni kell! Örülök, ha biciklizhetek, és jólesik, ha Martos Győzőék, Détári Lajosék hívnak: Csöpi, megyünk Mezőkövesdre a Fradi-meccsre, megnézzük Szerhij Rebrov első mérkőzését, gyere velünk!
– Ez a mérkőzés most hogy jutott eszébe?
– Hogy Döméék szóltak rám, ne udvaroljak már annak a miskolci lánynak, akit ismertem korábbról – Döméék szerencsére megvártak, de azóta együtt vagyunk Alizzal. Miskolcon élünk, és éppen biciklizni indultam, amikor találkoztam Tóth Lászlóval, a mezőkövesdi sportigazgatóval: kiderült, edzőt keresnek az utánpótlásba, én éppen állást kerestem, azóta az U13-as csapattal dolgozom. A pályán vagyok, jól érzem magam, szeretnék segíteni a srácoknak, hogy fejlődjenek. Nem egyszerű, hiszen ez kis település, kevés kis srác van, vannak sokkal erősebb ellenfelek, amelyekkel szemben az is nagy szó, ha kisebb különbséggel kapunk ki, mint legutóbb – de azt el tudom mondani a gyerekeknek: futballozni a legjobb a világon, és a legnehezebb mérkőzést is meg lehet nyerni.
(nemzetisport.hu)
Post Views: 27
