Eb, medencés úszás: meglovagolni a (hő)hullámot

Harmincöt magyar úszó, harminchét fok – de hány érem? Hétfőn, egyre durvább hőhullámok közepette indul a medencés úszás a belgrádi Eb-n (nyitottban), meglehetősen jó esélyekkel, de persze fél szemmel az öt hét múlva rajtoló párizsi olimpián.

Mit szólnánk huszonhét éremhez? Tíz arany, nyolc ezüst, kilenc bronz. Aranyban máris beállítanánk a 2016-os abszolút Európa-bajnoki csúcsunkat, a másik kettőben pedig túlszárnyalnánk. Merthogy eddig a nyolc évvel ezelőtti viadal számít minden idők legeredményesebb magyar Eb-szereplésének (10-4-5), bár éremmennyiség tekintetében négy esztendővel korábban, Debrecenben jártunk a csúcson, ahol 26-ot sikerült gyűjteni (9-10-7).

Belgrádban akár ezt is felül lehetne múlni – ám mielőtt startfejest ugranánk a hurráoptimizmusba, gyorsan szögezzük le: a 27-es szám (10-8-9) nem a mesterséges intelligencia, netán valamiféle sporttudományos, meg mit tudom én, milyen alapon számoló, statisztikákkal foglalkozó cég agyszüleménye. Szimplán a rajtlisták végignyálazása plusz strigulázás; szóval elég földhöz ragadt módszer hozta ki, merthogy az Eb-n a nevezési idők alapján meglehetősen sok számban szerepelünk az élen.

Még egyszer: papíron. Azaz nem jelent se többet, s kevesebbet, mint hogy az előfutamokban meglehetősen sok magyarral találkozunk majd a 4-es pályán, azaz azb egész csupán pont addig számít, amíg fel nem lépnek a rajtkőre. Onnantól minden rajtuk múlik – ez a kvázi rossz hír. A jó, hogy a 4-es pályán kívül még egy sor másik úszónk is ott lesz a medencében, továbbá a fenti számban a váltókkal sem számoltunk, holott a római Eb-n ott is sikerült három érmet szerezni.

Ugyanakkor egy pillanatra sem hallgathatjuk el azt, hogy egy esetleges belgrádi éremzuhatagot a helyén kell tudnunk kezelni, ez az Eb ugyanis sok szempontból nem vethető össze nemhogy a 2022-essel, de még a szenzációsan sikerült londonival és debrecenivel sem. Olimpia évében ugyebár azért a nagymenők valóban a nyárra tartogatják magukat, sokan vagy csupán készülgetnek, vagy el sem jönnek. Most, öt héttel a párizsi rajt előtt azért a formák picit felfelé mennek már (korábban május elején-közepén rendezték a kontinensviadalt), viszont olyan későn sikerült csak az eredeti rendező, az orosz Kazany helyére Belgrádot megtalálni, hogy több országban addigra már elkészült a versenynaptár, így az olaszok ezen a héten rendezik a Sette Collit, a franciák és a hollandok pedig a bajnokságukat – mindenütt az olimpiai indulás a tét, azaz három nagyon komoly náció úszóit nem látjuk a rajtköveken.

Kár érte, de továbbra is áll az örök törvényt: győzni csak az tud, aki itt van, és azok ellen, akikkel összeméri magát – úgyhogy szépen beszéljünk azokról, akik a következő héten igyekeznek minél többet kihozni magukból.

Harmincöt magyar indul neki a különféle távoknak – többségük Párizsra tesztel, s közben próbál némi sikerélményt is szerezni (lásd fent: éremszerzés), megint mások nem a dobogót nézik, hanem az utolsó alkalmat akarják megragadni, és elérni az olimpiai szintet (amelynek megúszására jövő vasárnapig, azaz Eb zárónapjáig van lehetőség). A még nem csapattagok közül egyértelműen a 2022-ben 400 vegyesen Európa-bajnok Mihályvári Farkas Viktória, az ugyanebben a számban rendszeresen döntőt úszó Holló Balázs, a váltókban már sokszor bizonyított Ábrahám Minna, valamint az egyetemes Eb-rekordot felállítani készülő, 2004-ben bemutatkozó és most 11-edszer induló Jakabos Zsuzsanna érhet még oda Párizsra; és persze adódhat meglepetés, plusz a már szintesek közül is bejöhet újabb távokra bárki.

És akkor még nem is említettük a két világsztárunkat, a 2022-es római Eb után visszatérő Milák Kristófot, illetve a tavalyi vb óta magyar színekben először induló Kós Hubertet. Igaz, teljesen eltérő felkészülésből jönnek, az egy év alatt valami egészen döbbenetesen megerősödött – hátszélességével pólós bekkeket idéző – Kós Hubi például két legjobb számában (100-200 háton) nem mutatja meg magát, cserébe a váltókban komoly motor lehet, míg Milák Kristófnál nagy kérdés, meddig jutott állóképesség-fejlesztésben a 200-as távokon, mert a sebessége a rövidebbekhez megvan, ez egyértelmű (ő viszont most csak az egyéni úszásokra koncentrál, váltót nem vállal). Megjegyzendő: a két kiválóság nevezési idejével még csak nem is szerepel minden távjukon a top 3-ban – azaz okozhatnak még bőven meglepetést.

Egy biztos: a nyitott uszodában a jövő héten rekkenő hőségben kell majd úszni, akár ez is lehet egy faktor (a naptej faktorai mellett). Valami azt súgja: csapatként mégsem fogunk leégni.

Top 3-as nevezési idők:

Férfiak

400m vegyes: 1. Zombori Gábor, 2. Holló Balázs

50m pillangó: 1. Szabó Szebasztián

100m gyors: 1. Németh Nándor

200m hát: 1. Telegdy Ádám

200m vegyes: 1. Kós Hubert, 2. Zombori Gábor

200m pillangó: 1. Milák Kristóf, 3. Márton Richárd

100m pillangó: 2. Milák Kristóf, 3. Kós Hubert

1500m gyors: 2. Sárkány Zalán

50m gyors: 3. Szabó Szebasztián

100m hát: 3. Jászó Ádám

 

Nők

200m hát: 1. Szabó-Feltóthy Eszter

800m gyors: 1. Késely Ajna, 2. Kapás Boglárka

1500m gyors: 1. Mihályvári Farkas Viktória, 3. Jackl Vivien

50m gyors: 1. Senánszky Petra

200m gyors: 2. Pádár Nikolett, 3. Ábrahám Minna

400m vegyes: 2. Jackl Vivien, 3. Kapás Boglárka

200m vegyes: 2. Sebestyén Dalma

400m gyors: 2. Késely Ajna, 3. Kapás Boglárka

200m pillangó: 3. Kapás Boglárka

A magyar csapat

Férfiak

Gálicz László 400-800-1500 gyors

Holló Balázs 400 gyors, 200 pillangó, 200-400 vegyes

Jászó Ádám 50-100 hát

Kós Hubert 50 hát, 50-100 pillangó, 200 vegyes

Kovács Attila 200 gyors

Kovács Benedek 50-100-200 hát

Márton Richárd 100-200 pillangó, 200 gyors

Mészáros Dániel 100 gyors

Milák Kristóf 50-100-200 pillangó, 50-100 gyors-200 gyors

Németh Nándor 100 gyors

Sárkány Zalán 400-800-1500 gyors, 400 vegyes

Szabados Bence 50-100 gyors

Szabó Szebasztián 50 gyors, 50 pillangó

Telegdy Ádám 50-100-200 hát

Török Dominik 200-400 vegyes

Zombori Gábor 200-400 vegyes

Csak váltó: Magda Boldizsár, Sós Dániel

Nők

Ábrahám Minna 50-100-200 gyors

Békési Eszter 100-200 mell

Burián Katalin 50-100-200 hát

Flück Nóra 400-800-1500 gyors

Hatházi Dóra 200 pillangó

Jackl Vivien 1500 gyors, 400 vegyes

Jakabos Zsuzsanna 200 pillangó, 400 vegyes

Kapás Boglárka 400-800 gyors, 200 pillangó, 400 vegyes

Késely Ajna 400-800 gyors

Komoróczy Lora 50-100 hát, 50-100 pillangó

Mihályvári-Farkas Viktória 1500 gyors, 400 vegyes

Molnár Dóra 100-200 hát

Pádár Nikolett 100-200 gyors

Sebestyén Dalma 200 pillangó, 200 vegyes

Senánszky Petra 50-100 gyors

Szabó-Feltóthy Eszter 200 hát, 200 gyors

Ugrai Panna 100-200 gyors, 100 pillangó

A Eb, medencés úszás: meglovagolni a (hő)hullámot bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.