Ebola – Elmarad a szenegáli férfi kard világkupaversenyt

image Elővigyázatosságból törölte a versenynaptárból a szenegáli férfi kard világkupaversenyt a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE).

    Az egyéni és csapatviadalra november első hétvégéjén került volna sor Dakarban, de a FIE úgy döntött, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány miatt ezt a fordulót nem rendezik meg.
    A magyar sportági szövetség (MVSZ) tájékoztatása szerint a férfi kard szakágnál be volt tervezve a szenegáli verseny, s a változtatás nyomán helyette egy hazai válogatót rendeznek majd.
    Szetey András, a válogatott menedzsere az MTI-nek azt mondta, „a fiúk megnyugvással vették tudomásul, hogy nem kell a térségbe utazniuk”. Hozzátette: egyfelől rossz, hogy elmarad egy verseny, másfelől a jelen helyzetben nem szívesen mentek volna Dakarba a magyar kardozók.