Sütik kezelése
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon cookie-kat/sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet!
Egészséges baba született zika vírusos anyától
Spanyolországban megszületett az első baba, akinek az anyja zikavírussal volt fertőzött. A gyerek jól van, úgy tűnik nem okozott semmi bajt nála a vírus.
A gyerek néhány héttel a tervezett idő előtt született a Santiago Egyetemi Kórházban. A kórház azt jelentette, hogy az előzetes vizsgálatok alapján a gyereknek nincsen semmi baja, amit a zikavírus okozhatott. Vagyis nem fertőződött meg, hiába volt fertőzött az anyja.
Az anya februárban ment kórházba, miután lázasnak érezte magát venezuelai útja után. Utazása alatt 4-5 hónapos terhes lehetett. A nőnél zikavírusos fertőzést állapítottak meg. A koraszülésnek ebben az esetben semmi köze nem volt a zikavírushoz.
Jelenleg 38 ismert zikafertőzött esetet ismernek Spanyolországban, köztük négy terhes nő van. Mindannyian Dél-Amerikában fertőződtek meg, mielőtt visszatértek volna Spanyolországba.