Albert Flóriánt nem kell bemutatni senkinek. A szenzációs labdarúgó, a Nemzet Sportolója, játékosként letett annyit a „pályára”, hogy még az ellenfelek is ódákat zengjenek róla. Ám az nem annyira köztudott, vagyis méltatlanul kevés szó esik róla, hogy milyen kálvárián ment keresztül, mire megkapta az Aranylabdát.
Hiába érdemelte ki 1967-ben, 1968 húsvétján sem foghatta kezébe a díszes gömböt – azt ugyanis csak 1968. május 4-én, a Gundel Étteremben láthatta először. A Városligetben szinte titokban adták át az egyik legrangosabb európai futballdíjat, mert az akkori hatalom kizárta a nyilvánosságot és a médiumokat. Holott az éppen aznap, 80 ezer néző előtt lejátszott Magyarország-Szovjetunió Eb-negyeddöntő előtt is átadhatták volna, de kiemelt kockázatú kategóriába sorolták a mérkőzést az ’56-os események miatt…
A magyar labdarúgó-válogatott történetének egyik legkülönlegesebb éve volt az 1968-as, mert a nemzeti csapat összesen két hivatalos mérkőzést játszott a tizenkét hónap alatt, mindkettőt a szovjetek ellen. Ebben az évben rettegett a Kreml vezetése, a prágai tavasz és különböző események sorozata miatt, ugyanis az alapjaiban rázta meg az egész keleti blokkot és a közvéleményt, így mindent kockázatosnak ítéltek, talán azt is, ami ártalmatlan volt.
Akkoriban az Aranylabda-átadások nem úgy történtek, mint manapság. A France Football főszerkesztője mindig egy-egy nagy meccs előtt nyújtotta át a gömböt. Olyan mérkőzés előtt, amelyen az előző év díjazottja is játszott, azaz nem sajtótájékoztató és nagy csinnadratta előzte meg ezt az eseményt. Május 4-én a Népstadionban a szovjetek ellen megrendezett Eb-negyeddöntő első mérkőzésénél (2-0-ra nyertek a magyarok) jobbat keresve sem találhattak volna erre az átadásra. Viszont a „kádári hatalom” valósággal irtózott az ötlettől, ezért maradt a lapulás egy olyan ereklye esetében, amit sem előtte, sem utána nem foghatott kézben magyar.
A történet már eleve roppant kínos volt, hiszen Albert 1967. december 24-én a Magyar Távirati Iroda ügyeletes sportszerkesztőjétől, Boskovics Jenőtől tudta meg, hogy a szavazáson övé lett az Aranylabda…
Ez a történet is világosan tükrözi, hogy a Kádár-rendszer akkoriban miként viszonyult a Ferencvároshoz, az ország legnépszerűbb csapatához, illetve félelemből, milyen magaslatokat tudott mélységgé változtatni. A zseniális sportember jellemét viszont hűen tükrözi, hogy még a rendszerváltás után sem állt elő semmiféle negatív hangvételű nyilatkozattal, pedig ami vele, és a „nemesfém labdájával” történt, az kártékonyabb a rozsdánál…
Forrás, fotó: Szakács Ádám/Magyar Posta Zrt.
