Egy hét csúszással rajtol a Soproni Liga

foci1.jpg

Az eredetileg tervezettnél egy héttel később, pénteken megkezdődik a labdarúgó Soproni Liga tavaszi idénye. A 16. forduló nyitómérkőzését a címvédő Debrecen játssza a Diósgyőrrel.

    A szezonnyitót azért kellett elhalasztani, mert egy hete az időjárás következtében a pályák többsége még alkalmatlan volt a játékra.

    A második helyen álló hajdúságiak revánsra készülnek az immár Tornyi Barnabás irányította DVTK ellen, a júliusi nyitófordulóban ugyanis egy 94. percben kapott 11-es góllal kikaptak a rivális otthonában. A Debrecennek szüksége is van a három pontra, ha tartani akarja a lépést a története első bajnoki címére hajtó, őszi első Videotonnal, amely szombaton a Kecskemétet fogadja – a tavalyi eredmények alapján a sima győzelem reményében. A jelenleg harmadik Újpestre nehezebb feladat vár, hiszen az ötödik Győr vendégeskedik majd a Szusza Ferenc Stadionban.

    A Craig Short, Ron Reid páros pro-licences tanfolyama körüli huzavona miatt jelenleg hivatalosan még vezetőedző nélküli Ferencváros zárt kapuk mögött fogadja a Haladást, miután a korábbi hárommeccses eltiltás csökkentését nem tudta elérni a klub. Ez lesz a zöld-fehérek utolsó nézők nélküli találkozója.

    A téli igazolások tekintetében felemásan "teljesítettek" a csapatok a téli szünetben. A legtöbb futballistát, 15-öt, a Diósgyőr szerződtette, a ZTE kerete ezzel szemben egyáltalán nem változott. A legrangosabb átigazolást a Haladás hajtotta végre, ugyanis az angol Hull Citytől fél évre kölcsönbe megszerezte Halmosi Pétert, a legtöbbet pedig alighanem a Videoton költötte, noha csak négy játékost igazolt a szerb Nemanja Nikolic, a montenegrói Milko Novakovic, Sándor György és Lencse László személyében.

    A 16. forduló programja:
    péntek:
DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 19 ó, v.: Szabó Zs.

    szombat:
Videoton FC – Kecskeméti TE-ERECO 14, v.: Bede
Paksi FC-ZTE FC 14, v.: Fábián
Kaposvári Rákóczi-Budapest Honvéd 14, v.: Németh
MTK Budapest-Lombard Pápa 14, v.: Berger
FTC-Szombathelyi Haladás (zárt kapus) 15, v.: Andó-Szabó
Újpest FC-Győri ETO 17:30, v.: Vad II.

    vasárnap:
Vasas-Nyíregyháza Spartacus 17:30, v.: Veizer

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.