Egy lépéssel közelebb

vizilabda_2.jpg

A Nervi megtette első lépését a playoff felé, míg Pelle Anikóék rossz taktikával kaptak ki az olasz női bajnokság 18. fordulójában. Nem az Orizzonte csapatába visszatért Bosurgi volt az, akinek köszönhetően 10 gólos különbség alakult ki a két csapat között (az odavágón 9-7-re nyert az Orizzonte), mely nem a reális különbség a két csapat között.

Csupán a taktika okolható a rengeteg bekapott gólért. Az Ortigia végig zónázott és akkor sem változtattak a taktikán, mikor bebizonyosodott, hogy ezzel a védekezéssel csupán a bekapott gólok számát növelik. Elöl pedig kevés bemozgással játszottak, így kiállítást sem tudtak kiharcolni és a taktika ezen kívül az volt, játszák végig a támadást, majd dobják a sarokba a labdát. Az egyetlen eredménye a taktikának, hogy Blanca Gil valóban nem szórta a gólokat, ahogy azt az edző akarta.
Az Ortigia legeredményesebb játékosát, a magyar női felnőtt válogatott csapatkapitányát, Pelle Anikót (fotón balra) kérdeztük a nagy gólkülönbség okairól:
"Nincs mit szépíteni, leginkább taktikai hibának tartom az eredményt. A 8 lőtt gólt jónak tartom az Orizzonte ellen, azonban a védelmünk arra épült, hogy Gil ne érvényesülhessen, ezért rosszkézről bezónáztunk, a kapusunk hiába repkedett a zónában rosszkézről sorra lőtték be rövidbe és hosszúba a gólokat vagy, ha be tudták adni centerbe, akkor kiállítást kaptak, így pedig elképesztően sok gólt kaptunk."

Múlt héten, amikor Kisteleki Dórával beszéltünk, elmondta a csapat célkitűzését, mely szerint a maradék öt mérkőzésükből hármat mindenképpen hozni szeretnének, hogy bejussanak a play-offba, ezért kérte az olvasókat is, hogy szurkoljanak neki és csapatának, a Nervinek. Lehet, hogy ez hozta meg az eredményt vagy csak a muszáj, mindenesetre hosszú idő után most játszottak megint remek formában. Kivételesen nem Dórának kellett a hátán vinnie csapatát és ez meg is látszik az eredményen. Bár a játékvezető hölgy mintha más mérkőzést nézett volna, a Bolognának semmi esélyt sem hagyott a Nervi. Remek emberhátrányos védekezéssel és gólgazdag támadójátékukkal sikerült a három mérkőzésből kipipálni az elsőt. Mérkőzés után arról kérdeztük Kisteleki Dórát (fotón jobbra), hogy hogy érezte magát betegségéből lábadozva a vízben:
"Igazán fantasztikus volt. Nagyon jól játszottunk, mindenki figyelt és végre sikerült négy elvesztett mérkőzés után nyernünk. Már nagyon morogtak az egyesületnél, így ez nagyon fontos volt és nagyon igyekszünk a két hátralévő nyerhető meccsünket is győztesként befejezni."

Drávucz Rita nem sokat tudott mesélni nekünk a mérkőzésükről. Lényegében rajt-cél győzelmet arattak a Bujka Barbarával felálló palermoi Athlon csapatával szemben. Rita büntetőből lőtte gólját, míg a negyedik negyedben szintén ő állt a 5 métereshez, azonban ezúttal nem talált a hálóba. Bujka Barbara két góljából az egyik született büntetőből.

Geymonat Orizzonte Catania-CC Ortigia 18-8 (4-2, 6-2, 3-3, 5-1)
Góllövők: Di Mario 6, Ragusa 3, Miceli 2, Garibotti 2, Bosurgi 2, Bosello 1, Gil 2, ; illetve Pelle Anikó 3, Vitaliti 1, Aiello 1, Dursi 1, Gottardi 1, Begin 1
Emberelőny: Orizzonte 3/5, Ortigia 1/2
Büntető: 2/2, –

Plebiscito Padova-Roma Pallanuoto 11-7 (1-2, 3-2, 3-1, 4-2)
Góllövők: Rocco 4, Barzon 3, M. Savioli 1, Luci 1, Gibellini 1, Barbazza 1; illetve Rulon 3, Giovannangeli 2, Brini 1, Dalorto 1
Emberelőny: Padova 3/8, Roma 3/11
Büntető: 0/2, 1/1

RN Bogliasco-Diavolina Nervi 5-7 (0-2, 0-1, 3-3, 2-1)
Góllövők: Dufour 3, Millo 1, Canepa 1; illetve Zizzo 2, Kisteleki Dóra 2, Gallone 2, Lanzoni 1
Emberelőny: Bogliasco 0/7, Nervi 3/7
Büntető: 2/2, –

Pol. Athlon 90 Palermo-Fiorentina Waterpolo 5-13 (2-3, 1-3, 1-3, 1-4)
Góllövők: Bujka Barbara 2, Calamita 2, Acampora 1; illetve Biancardi 4, Colaiocco 2, Casanova 2, Frassinetti 2, Drávucz Rita 1, Corrizzato 1, Giachi 1
Emberelőny: Athlon 1/3, Fiorentina 2/3
Büntető: 1/1, 2/3

Mediterranea Imperia-Rapallo Nuoto 9-6 (2-1, 1-3, 4-1, 2-1)
Góllövők: Stieber Mercedes 4, Emmolo 2, Pomeri 2, Bencardino 1; illetve Györe Anett 3, Cordaro 1, S. Criscuolo 1, Bianconi 1 rig
Emberelőny: Imperia 3/6, Rapallo 1/3
Büntető: -, 1/1

Yamamay Varese-RN Bologna 8-13 (1-3, 2-2, 2-5, 3-3)
Góllövők: Vettorello 2, Repetto 2, Esposito 1, Fantasia 1, Rambaldi 1, Mendozza 1, ; illetve Tortora 4, Dal Fiume 3, Giuliani 2, Lenzi 1, Raimondo 1, Parma 1, Stortoni 1
Emberelőny: Varese 1/3 +2 rig, Bologna 5/8
Büntető: 2/2, –

XLsport –
Forrás: www.nvv.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.