Egy vb-ezüstérmes korábbi klasszis is ott lesz Dzsudzsák búcsúmeccsén: “Hihetetlen, amit ő tett a magyar fociért”

A 45 éves ex-futballista – aki a Zalaegerszeg utánpótlásában dolgozik edzőként – a közmédiának adott interjúban azt mondta, ő is ott lesz majd a 108-szoros válogatott Dzsudzsák utolsó válogatott találkozóján, és biztos abban, hogy tele lesz a Puskás Aréna.

– Játszottam ellene korábban, találkoztunk is többször, néhány hónapja pedig éppen arról beszélgettünk, hogy mi lesz majd a futball után. Vasárnap is ott leszek a búcsúmeccsén.

Hihetetlen, amit ő tett a magyar labdarúgásért, ezért gondolom, hogy tele lesz a stadion, mert az emberek szeretnék neki megköszönni neki azt a sok jót, amit tett a válogatottért. Megérdemli az elismerést, jó lesz látni vasárnap, ahogy ünneplik őt

– nyilatkozta Gallas.

A játékosként 84-szeres francia válogatott szakember elmondta, a Nemzetek Ligája-sorozatban vívott mérkőzések közül a magyarok összes találkozóját látta, és sajnálta, hogy az Európa-bajnok olaszokat nem sikerült legyőzni az utolsó összecsapáson, így Marco Rossi szövetségi kapitány együttese lemaradt a négyes döntőről.

– A kapitány remek munkát végzett, és kívánom, hogy a jövőben egy újabb szinten tudjon lépni a magyar válogatott, melyet kiváló játékosok alkotnak – fogalmazott a Chelsea, az Arsenal és a Tottenham Hotspur ex-játékosa. Gallas a vasárnap kezdődő katari világbajnokságon címvédőként induló francia válogatottról úgy vélekedett, elég erős a kerete ahhoz, hogy újra vb-t nyerjen, de a sérültek távollétében nem lesz könnyű dolga.

– A középpályán nem lesz ott Paul Pogba és N’Golo Kanté, hiányukban pedig nincsenek olyan játékosok ezeken a posztokon, akiknek nagy tapasztalatuk lenne az ilyen tornákról. A Bajnokok Ligája természetesen ad rutint, de a vb teljesen más. Fontos, hogy az első meccset gond nélkül megnyerjük, mert egy ilyen sorozatban nagyon lényeges a jó rajt – jelentette ki Gallas, és beszélt arról is, biztos benne, hogy Zinedine Zidane lesz a franciák következő szövetségi kapitánya. – Ha Didier Deschamps most megint megnyeri a vb-t a csapattal, a torna után akkor is Zidane követi a kapitányi poszton. Mindenki várja ezt a pillanatot, hiszen ő Zidane, és őt minden francia imádja – mondta az ex-futballista.

Szoboszlai: “Mindenki 100%-kal játszott”, Németh a góljáról: “Így beszéltük meg Kerkezzel” – értékelések