EKL-döntő: Díszsorfalat álltak a romániai magyar bírónak a Roma játékosai – mindenkit lefutott a meccsen

Mint arról beszámoltunk, a Konferencia Liga szerdai, tiranai döntőjében az AS Roma 1-0-ra legyőzte a Feyenoordot. A találkozót követően a győztesek mellett sok dicséret járt a mérkőzés játékvezetőjének, Kovács Istvánnak is. A 37 éves, partiumi (nagykárolyi) születésű bíró nagyobb hiba nélkül és szinte észrevétlenül dirigált a meccsen.

Mindössze két – bírói szempontból – nehezebb szituáció akadt a találkozón. A 47. percben, egy szögletet követően egy kezezés, illetve lökés is felmerült a 16-oson belül, de Kovács továbbot intett és a VAR-szoba is megerősítette, hogy nem járt volna büntető a Feyenoordnak.

Az 52. percben Senesi rántotta meg Abraham mezét, de a csatár így is megindult a kapu felé, aztán viszont megbotlott és el is esett, így odalett a ziccer. Kovács pedig annak ellenére – és helyesen – tovább engedte a játékot, hogy a római csatár tiltakozott és ellenfele kiállítását követelte. az ellenfél kizárását. Kovács nem reagált az esetre és a VAR sem figyelmeztette, azaz megint jó döntést hozott a játékvezető.

Kép

Akinek mindent elárul a teljesítményéről, hogy a találkozót követően az AS Roma játékosai tapsolva és díszsorfalat is állva fejezték ki elismerésüket, majd Jose Mourinho labdarúgói mellett az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin is gratulált Kovácsnak, illetve segítőinek, Ovidiu Artenének és Vasile Marinescunak. Akikkel egyébként a katari vb-n is ott lesz majd a bíró.

Kovács teljesítménye még a tengerentúlon is dicsérő szavakat váltott ki. Az egyik neves amerikai női játékvezető, Christina Unkel a következőket írta a magyar-román bíróról:

Akarsz látni egy igazi sportolót? Kapcsold a tévét a Roma-Feyenoord Konferencia Liga-döntőre, és nézd meg, hogy Kovács István játékvezető nem csak tartja a lépést a sprintelő Tammy Abrahammal szemben, hanem a Róma többi játékosát maga mögött is hagyja. Keményebben edz, mint maguk a játékosok

– írta Unkel.