EL-selejtező – Vereséggel is továbbjutott a Diósgyőr

image A Diósgyőr a csütörtöki, nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.

    Szivics Tomiszláv együttese a harmadik fordulóban – amelynek továbbjutói már a főtáblára kerülésért harcolhatnak – az orosz Krasznodarral találkozik. Az első mérkőzést hazai pályán játssza jövő csütörtökön, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik.

    Európa Liga-selejtező, 2. forduló, visszavágó:
Diósgyőri VTK-Liteksz Lovecs (bolgár) 1-2 (1-0)
———————————————–
Nyíregyháza, 4500 néző, v.: Hänni (svájci)
    Továbbjutott: a Diósgyőri VTK, 3-2-es összesítéssel
    gólszerzők: Gosztonyi (38., 11-esből), illetve Jordán (80., 85., a másodikat 11-esből)
    sárga lap: Okuka (84.), illetve Cvetkov (27.), Vajushi (45.), Boumal (76.), Nedljakov (93.)

    Diósgyőri VTK:
    ————–
Antal – Okuka, Debreceni, Kádár, Husic – Egerszegi, Elek – Bacsa, Bognár (Marjanovic, 63.), Gosztonyi (Bori, 73.) – Grumic (Németh M., 82.)

    Liteksz Lovecs:
    —————
Vinícius – Popov (Bozsikov, 86.), Bodurov, Mendy, Nedjalkov – Malinov (Rumenov, 77.), Boumal, Cvetkov (Angelov, 66.) – Asprilla, Jordán, Vajushi

    Nagy lendülettel kezdett a vendég együttes és az első percekben szinte saját kapujához szegezte a Diósgyőrt. A Ligakupa-győztes magyar csapat azonban Bacsa nagy helyzetével jelezte, hogy nem adja fel a támadások lehetőségeit. A folytatásban is a bolgárok akarata érvényesült, ennek ellenére a hazaiak szereztek vezetést, az Okukával szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőt Gosztonyi helyezte a kapuba.
    A fordulást követően is a bolgárok voltak a kezdeményezőbbek, de nem tudtak nagy helyzetet kidolgozni a jól záró diósgyőri védők gyűrűjében. A vendégek végül a 80. percben találták meg a rést a magyar csapat hátsó alakzatán, Jordán góljával egyenlítettek, majd öt perccel később Okuka felesleges szabálytalankodása miatt büntetőből is eredményes volt a kolumbiai támadó. Az utolsó percekben a bolgár csapat a továbbjutásért rohamozott, de a Diósgyőr végül kihúzta újabb kapott gól nélkül.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.