A Ferencváros legendás labdarúgóját, a 94 éves korában elhunyt Rudas Ferencet szerdán az Új köztemetőben helyezték végső nyugalomra. Az egykori kiváló futballistát szerettei, családtagjai, barátai mellett több száz tisztelője kísérte utolsó útjára.
A szertartást Kiss-Rigó László püspök vezette, majd személyes hangvételű búcsúbeszédet mondott Springer Miklós, az FTC alapítójának unokája, a klub elnökségi tagja, az MLSZ képviseletében pedig Sipos Jenő szóvivő emlékezett meg az egykori kiváló labdarúgóról.
Rudas Ferencet a Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti.
*
Rudas Ferenc 1921. július 6-án született Budapesten. 1935-ben kezdett el futballozni a Kőbányai TC-ben. 1936-ban átigazolta a Törekvés, onnét 1938-ban az FTC-be került. 1942. február 1-jén szerződtette a Ferencváros. A Mester utcai Felsőkereskedelmibe járt és 1941. november 23-án, még amatőrként, az Üllői úton debütált a profi Ferencvárosban. Az 51. percben óriási gólt rúgott harminc méterről a Salgótarjánnak (6:0).
Tagja volt a fővárosi utánpótlás-válogatottnak, amely az Üllői úton 1:0-ra legyőzte a vidéki utánpótlást. Kuriózum, hogy másnap, húsvét hétfőjén már Nagyváradon lépett pályára, ahol a Fradi 2:1-re nyert a NAC ellen. A hazaiak büntetőből szerezték szépítő találatukat, és a 11-est megelőző szituációban épp Rudas szabálytalankodott Tóth III Mátyással szemben. Rudas Ferenc 1943. június 6-án volt először válogatott Szófiában, ahol 4:2-re nyert a magyar csapat. Ez volt az a meccs, amelyen a berohanó bolgár katona kirúgta a kapuba tartó labdát, megmentvén a hazaiak hálóját az újabb góltól. 1949. november 20-ig összesen huszonháromszor játszott a nemzeti tizenegyben, amelynek szerelésében három találatot ért el.
„Gyorsasága egyenesen boszorkányos, de a rúgótechnikája is megközelíti már a leghíresebb olasz és spanyol hátvédekét” – lelkesedett már 1943-ban a Képes Sport. Ahogy akkoriban viccesen mondogatták, „ha Rudas meglódult valamelyik szélen, csak lóháton lehetett utolérni.”
Egy időben Berkessy Elemér mindenáron középcsatárt akart belőle faragni, ám a kísérlet balul sült el, a szurkolók tüntettek az új center ellen. A mester utóbb elismerte: „Az kétségtelen, hogy a hátvédből lett csatár nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket előlegeztem neki. Erről azonban nem Rudas, hanem a társai tehetnek, akik nem tartották be az utasításaimat.”
Rudas Ferenc lőtte a II. világháború utáni első gólt a válogatottban 1945. augusztus 19-én, 2:0-ra megvertük Ausztriát az Üllői úton, a magyar bíró, Szigeti – Sesta kezezéséért – jogos büntetőt ítélt a 18. percben, és Rudas a labdát laposan Ploc kapujának bal alsó sarkába rúgta.
A képességeit nemcsak itthon, külföldön is elismerték. Karl Rappan, az Európa-válogatott szövetségi kapitánya meghívta őt és Puskás Ferencet a csapatába, a Nagy-Britannia elleni mérkőzésre, Glasgow-ba. Ám a magyar szövetség nem engedte őket, tekintettel az egy nappal későbbi, 1947. május 11-i, torinói mérkőzésre. Pedig ha játszhattak volna, aligha kap ki az Európa-válogatott 6:1-re.
Tisztában volt az értékeivel. Élvezte a népszerűségét, szeretett jól élni. Híres volt eleganciájáról a pályán kívül is – meg arról, hogy mindig temérdek hölgy rajongott érte. 1947-ben Balkán Kupa-győztes lett a magyar válogatottal.1949-ben bajnokságot, 1942-ben, 1943-ban és 1944-ben Magyar Kupát nyert a Ferencvárossal. (Megjegyzés: az 1942-es kupadöntőben nem játszott). Az 1943–1944-es, az 1945-ös, valamint az 1949–1950-es szezonban ezüstérmes, az 1942–1943-as, az 1947–1948-as és az 1954-es idényben pedig bronzérmes volt.
Lehetett volna sokkal sikeresebb is a pályafutása, ha nem sújt le rá korán a végzet. Minden idők egyik leggyorsabb magyar labdarúgója az egész pályafutására súlyosan kiható sérülést szenvedett 1950. március 19-én az Üllői úton, az ÉDOSZ–Postás (a csapatok korábbi nevén: Ferencváros–SZAC) mérkőzés második félidejének 15. percében. Csak 1951. március 26-án játszott megint mérkőzést, az ÉDOSZ-serlegért lépett pályára az Élelmezési válogatott ellen. A felépülése utáni első bajnokiját 1951. június 3-án vívta (Bp. Kinizsi–Szegedi Petőfi 2:1).
Bő másfél évtizedig futballozott a Fradiban, mígnem 1954 karácsonyán közölték vele, hogy nem tartanak tovább rá igényt. Sem játékosként, sem edzőként, de még intézőként sem.
Először az Egyetértésnél láthatott bele mélyebben a tréneri szakma rejtelmeibe. 1957 őszén az NB II-es Láng Gépgyár edzője volt, ám a következő év tavaszán már Bolemányi Károly ült a piros-kékek kispadján. 1958 őszén az NB II Nyugati csoportjában a Budafoki MTE Kinizsi mestereként dolgozott tovább.
Pályafutása befejezése után a vendéglátóiparban dolgozott – vendégei szerint ott is klasszis minősítést érdemelt. Nem szakadt el a Ferencvárostól sem: az alapító unokája, de. Springer Miklós és Hélisz József kezdeményezésére létrehozott Fradi Baráti Kör első elnöke lett.
