Eldőlt a lengyel sikeredző további sorsa – HIVATALOS

A lengyel bajnokságban (Ekstraklasa) szereplő Raków Czestochowa bejelentette, hogy visszatér a kispadra az együttes korábbi sikeredzője…

(Photo by Mikolaj Barbanell/SOPA Images/LightRocket via Getty Images)

A Raków Czestochowa keddi bejelentése értelmében a következő szezontól újból a csapat korábbi edzője, Marek Papszun irányíthatja az együttest.

A 49 éves lengyel tréner 2016 és 2023 között már dolgozott a Rakównál, ezalatt a csapatot feljuttatta az élvonalba, majd két bajnoki ezüstérem és lengyel kupagyőzelem után a csapat a 2022-2023-as idényben megnyerte az Ekstraklasát. A nagy sikert követően Papszun lemondott posztjáról és pihenőt tartott, majd bizonyára miután nem kapott jobb lehetőséget, a következő szezonra visszatér az azóta már Baráth Péter személyében egy magyar játékost is foglalkoztató együtteshez.

Az egykori történelem-testnevelés szakos tanár ismert róla, hogy egyedi munkamódszerekkel dolgozik. Papszun csapatánál bevezette, hogy a játékosoknak minden meccs után meg kellett írniuk egy riportot, sok kérdésre válaszolva kellett ezt megtenniük. Azt is el kellett mesélniük, hogyan élték át az adott mérkőzést, mi volt a meccsen a legjobb vagy legrosszabb pillanatuk.

Az elmúlt időszakban arról is lehetett olvasni, hogy az edzőt kereső Ferencváros is felvette a kapcsolatot a szakemberrel, de a mostani kinevezéssel biztossá vált, hogy nem a lengyel tréner lesz a zöld-fehérek következő edzője.

fociclub

A Eldőlt a lengyel sikeredző további sorsa – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.