Eldőlt Pintér Attila sorsa Mezőkövesden

Mint ismeretes, Pintér Attila tavaly novemberben tért vissza az akkor még 8 ponttal sereghajtó Mezőkövesd kispadjára és bár vereséggel kezdett az MTK ellen, utána egy 15 mérkőzésen át tartó veretlenségi sorozatot épített fel csapatával, nagyrészt ennek köszönhetően pedig a Kövesd megtartotta NB I-es tagságát, sőt, a 8. helyen tudott végezni, jócskán ellépve a veszélyzónától.

Ennek ellenére nem volt biztosnak mondható, hogy a következő szezonban is Pintér irányítja majd az immáron egyetlen élvonalbeli Borsod megyei csapatot, erről árulkodtak például a tréner, a zárófordulót követő szavai is:

Még le fogok ülni az elnök úrral, és egyeztetni fogunk arról, mi lesz velünkmondta a múlt héten Pintér a jövőjét illetően.

Honlapunk információi szerint azonban mostanra eldőlt, hogy a korábbi kétszeres magyar bajnok és edző és egykori szövetségi kapitány marad a matyóföldieknél, ezt a játékosokkal is közölték már,

akik így Pintér vezetésével kezdik majd meg a felkészülést az OTP Bank Liga 2021/2022-es idényére.