Elhunyt Ambrus Tamás, volt válogatott vízilabdázó

image

 Hosszan tartó betegség után elhunyt Ambrus Tamás, a Ferencvárosi Torna Club örökös bajnok vízilabdázója.

    A zöld-fehér klub honlapján olvasható csütörtöki megemlékezés szerint Ambrus Tamás 1964. június 27-én született Budapesten, s 11 évesen kezdett vízilabdázni. Tizenhat évesen debütált az élvonalban, édesapja, Ambrus Miklós olimpiai bajnok után ő is kapusposzton szerepelt. Pályafutása első húsz évében a Ferencvárosban védett, összesen 306 mérkőzésen játszott a csapatban. Az FTC-vel 1988-ban és 1990-ben bajnokságot nyert, 61-szer hívták be a válogatottba, a nemzeti csapattal részt vett az 1986-os madridi világbajnokságon, és az 1985-ös szófiai Európa-bajnokságon.
    1990-ben külföldre szerződött, az RN Florentia játékosa volt, 1993-tól a BVSC-ben folytatta pályafutását, ahol két bajnoki címet nyert. 
    Aktív pályafutását követően 1998-ban és 1999-ben a BVSC másodedzőjeként bajnokságot nyert a csapattal. 2000-től négy éven keresztül tevékenykedett edzőként Firenzében, majd hazatért és hat évig dolgozott a PVSK-nál vezetőedzőként. 2010-ben visszatért nevelő együtteséhez, három évig volt az FTC vezetőedzője, majd haláláig a klub vízilabda-szakosztályának vezetője.
    Az egyesület honlapja szerint tavaly agyi lymphomát diagnosztizáltak nála, s hosszan tartó betegséget követően csütörtökön hunyt el.