Elhunyt Gyarmati Dezső – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

image Saját halottjának tekinti a vasárnap elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

     „A legendás vízilabdázó még sok évvel aktív pályafutása lezárását követően, idős korában is fáradhatatlanul küzdött a sportág népszerűsítéséért.” – áll az Emmi közleményében, amely kiemeli: „Gyarmati Dezső Magyarország egyetlen sportolója, aki játékosként öt olimpián szerzett érmet, és amelyek mellett szövetségi kapitányként még kettővel gazdagította a magyar sporttörténetet”.
    A minisztérium és a II. kerület önkormányzata mellett a Halhatatlanok Egyesülete, amelynek alapítója és elnöke is volt Gyarmati Dezső, szintén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy saját halottjának tekinti a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót.
    A Nemzet Sportolójának haláláról a parlamenti pártok is megemlékeztek.
    „Személyében a nemzet hírnevét öregbítő, Magyarország tekintélyét és rangját emelő, példátlan karriert maga mögött tudó sportolót veszítettünk el, hiánya egy egész nemzetnek fog fájni, s fáj már most, a lesújtó hír hallatán” – olvasható az MSZP közleményében.
    „A sport területén szerzett eredmények és kitüntetések mellett a számos megérdemelt civil és állami elismerés is bizonyítja, élete nem csupán a sportolóknak, hanem minden magyar embernek követendő példa” – írta részvétnyilvánításában a Jobbik.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.