Elhunyt Mando Ramos, akit csak a drog tudott kiütni

mando_ramos.jpg

Életének 59. évében elhunyt Mando Ramos világbajnok amerikai bokszlegenda, aki egykor sikerei mellett feslett életviteléről is ismert volt.

A 17 esztendősen profinak szegődött ökölvívó egy évtizeddel később 37 győzelemmel (közte 23 KO-val), 11 vereséggel és egy döntetlennel vonult vissza. Pályafutása során kétszer, 1969-ben és 1972-ben ülhetett fel a könnyűsúly trónjára.
   
"Sosem edzettem igazán, még a meccsek előtt sem, pedig mindennap lementem a terembe. Esténként azonban berúgtam. Egyetlen ellenfelem sem tudott kiütni, csak a drog és az alkohol. Sokszor előfordult, hogy autókban ébredtem" – nyilatkozta nemrég a Los Angeles Timesnak.
   
Ramos – akit két hete választottak be a sportág hírességeinek csarnokába Kaliforniában – a 80-as évek elején sikeres elvonókúrán esett át, azóta a Bokszolók az alkohol és a kábítószer ellen nevű mozgalom egyik élharcosa volt.

MTI