Elhunyt Uhrin János kerékpáros edző

Szomorúan tudatjuk, hogy augusztus 1-én elhunyt Uhrin János kerékpáros edző életének 84. évében. Augusztus 16-án 11 órakor vesznek végső búcsút Tőle a tamási temetőben 11 órakor egy-egy szál virággal.

Uhrin János (1940.07.21.- 2024.08.01.) edzői diplomáját 1967-ben szerezte, s attól kezdve egészen a mai napig a kerékpár töltötte ki nyugdíjasként is az élete mindennapjait. Sportoktatói pályafutása teljes egészében összefonódott az utánpótlás-neveléssel, köztük az FTC és a Tamási szakosztályával. Uhrin János edzési filozófiája a kerékpársportban az utánpótlás nevelésre összpontosított. Fontosnak tartotta a rendszeres és tudatos munkát, a technikai alapok kialakítását, valamint a sportolók fizikai és mentális fejlődését. Az edzések során hangsúlyt fektetett a kitartásra, a taktikai elemekre ,de a csapatmunkára is. Az utánpótlás nevelésében fontosnak tartotta a pozitív hozzáállást, a sportszerűséget és a motivációt Pályafutása során tanítványai összesen 131 utánpótlás bajnoki címet szereztek. Legnagyobb nemzetközi sikerei : Arató Adrián világbajnokságon elért 9. helyezése, Szollár Márton 10. helyezése a Világkupáról, illetve Farkas Viktor nemzetközi szereplése, aki megnyerte a Balkán bajnokságot.



Egy korabeli lapban a következőket írták róla: “A kerékpár sport tamási életben tartója, ismerője, imádója. Az országos bajnokok sorozatát neveli, idejét, energiáját nem kímélve. Sportolóit szereti, törődik velük életük minden vonatkozásában. Nevel, oktat, szervez, biciklit javít, mindent megtesz a sportágért.”

2019-ben a Magyar Kerékpáros Szövetség fennállásának 125 éves évfordulóján Uhrin János is elismerésben részesült, amikor az MKSZ Edzői Életműdíjat vehetette át .

Edzői Életműdíjkat adak át a 125 éves MKSZ éves közgyűlésén

Tolnai Népújság (1999. január 10.)

Magyar Kerékpáros Szövetség