Az oldal létrehozásával egy meglévő űrt szeretnénk betölteni a magyar bokszéletben. A honlap nem a hivatalos oldala a női boksznak, olyan ugyanis nincs. Ezt az oldalt magánemberként indítottam, azzal a szándékkal, hogy megfelelő teret biztosítsunk az utánpótlásnak, és a versenyzőknek egyaránt.
Hivatalosan 1996 óta beszélhetünk magyar amatőr női ökölvívásról, abban az évben rendezték az első Magyar Bajnokságot. A női boksz eddigi rövid életében elég sok támadást kapott -hol burkoltan, hol nyíltan- a szakma jeles képviselőitől és hozzáértő kívülállóktól egyformán. Ezekkel az -általában tényszerűséget nélkülöző- kritikákkal szemben a valóság az, hogy jelenleg az ökölvívás az egyetlen olimpiai sportág, amely nem kétnemű. Remélhetőleg ez a 2012-es Londoni Olimpiára megváltozik, és a női boksz felkerül a játékok sorába. Szerencsére sok olyan szakember volt, aki látott fantáziát a lányok tanításában. Nekik köszönhető, hogy 2008-ra a 3 világbajnoki aranyérem, 5 ezüstérem, 7 bronzérem mellett számtalan Európa bajnoki elsőség és dobogós helyezés gazdagítja az éremtáblázatunkat. Elmondható, hogy évről évre nő azok száma, akik felismerik a lehetőséget a női ökölvívásban, és mára ugyanúgy foglalkoznak a lányokkal, mint a fiúkkal.
Azonban a pozitív változások ellenére még mindig egy kicsit csodabogaraknak számítanak az ökölvívó hölgyek. A magyar bajnokságokon általában 50-60 fő az indulók létszáma. 2009-ben először írtak ki junior korosztályban női magyar bajnokságot. Ahhoz azonban, hogy valóban megrendezésre kerülhessen az OB, megfelelő létszámú fiatal versenyzőt kell felmutatnunk.
Ennek az oldalnak az egyik célja az, hogy összefogja, megmutassa a versenyzőket, átláthatóvá tegye a rendelkezésre álló sportolók adatait. Kérek minden edzőt, sportolót, hogy regisztrálja magát az oldalon, mert a megadott adatok alapján sokkal könnyebben tudunk edzőmérkőzéseket, versenyeket szervezni egész évben, ezáltal biztosítva a megfelelő számú mérkőzéseket a lányoknak.
Az oldalhoz jó böngészést kívánok
Seres Attila – www.womanbox.hu
