Eljött a továbblépés ideje

image

Lovász Pál és csapata a 2012-es évben a magasabb rangú osztályba lépést tűzte ki céljául, ezért új bajnokságban bontogatja majd szárnyait. Természetesen a Rali-Túra Bajnokságot sem szeretné teljesen kizárni az életéből, ezért piros rajtszámmal részt fog venni pár versenyen.

A csapat eladta a megszokott EVO IX-es Mitsubishit, de marad a „három gyémántos” márkánál, hiszen gyorsan vásároltak is egy EVO X-es Mitsubishit, amit nagy lelkesedéssel el is kezdtek építeni…

 
Lovász Pál: – Tavaly év végén eldöntöttük, hogy nem szeretnénk a Rali-Túra Bajnokságban teljes szezont menni a 2012-es évben. Elképzelhető, hogy egy – két versenyen piros rajtszámmal ott leszünk majd, de a főcsapásunk az ORB és külföld lesz. Pár évvel ezelőtt is voltunk hasonló cipőben, de az akkori vezetés „Himi-Humi Bajnok” jelzővel illetett meg minket, így maradtunk a Túrában. Most fontos számunkra a kilométer és a tapasztalatgyűjtés, ezért a hosszabb versenytávú futamokat részesítjük majd előnyben.
 
– Pár héttel ezelőtt sikerült eladnunk az EVO IX-es Mitsubishinket a Marozsi Zsoltnak, és gyorsan szert is tettünk egy EVO X-es autóra. Ez egy félig kész versenyautó, a csapatunk fogja befejezni az építését, és készíti fel majd a versenyekre. Első körben a terv egy N csoportos versenyautó, és majd a későbbiekben szeretnénk R4-esre átépíteni. Sajnos az autó még nem áll jól, ezért úgy döntöttünk, hogy az első versenyre bérelünk valamit. Az első tervek a Botka Team EVO X-es Mitsubishijével voltak kapcsolatosak, ám ez a napokban meghiúsult, ezért a csapat fehér EVO IX-esét választottuk.
 
– Bükfürdőre nincsenek nagy terveink, hiszen minden új lesz, egy új közegben, új ellenfelekkel és egy ismeretlen – ismerős autóval megyünk, ezért az elsődleges cél, hogy tapasztalatot gyűjtsünk és lássuk hová is vagyunk jók. A versenyen a navigátori szerepet Gáll Csabi tölti majd be. Mivel Csabi nem szeretne Magyarországon versenyezni, és a külföldet erőltetné, ezért bajban is vagyok picit, hiszen ha itthon szeretnék menni, nincs a második versenytől navigátorom. Picit azt érzem, egy oldalról erősek vagyunk, viszont a másik oldalról vannak nehézségeink, ezért fontos kiemelnem, a további versenyekre NAVIGÁTORT KERESEK!
 
– Visszatérve még picit a Túrához, én szeretem a Rali-Túra Bajnokságot, jó ott menni, jó a hangulat és jók a versenyek is, egyetlen negatívum van, a kevés kilométer. Ha az ember fejlődni szeretne, akkor tovább kell, hogy lépjen, de teljes nem lehet kizárni, mert biztosan hiányozna, ha kihagynánk az életünkből.