Elmarad a Betis – Atlético Madrid spanyol bajnoki

image

A Spanyol Labdarúgó-szövetség (LFP) hivatalos oldalan jelentette be, hogy törli a hétfőre kiírt Real Betis – Atlético Madrid spanyol bajnoki mérkőzést. A sevillai klub elnöke azonban megharagudott a szövetségre.
Na persze nem azért, mert elmarad a talalkozó, Miguel Guillen klubelnököt inkabb az bosszantotta fel, hogy a döntésről a médiaból értesült.
„A Spanyol Labdarúgó-szövetség Versenybizottsaga beleegyezését adta, hogy elhalassza a Betis – Atlético Madrid mérkőzést a La Liga harmadik fordulójaban” – olvasható a szövetség hivatalos közelményében. „A talalkozó eredetileg 2012 szeptember 3-ara volt kiírva, de egy új, előre meghatarozott időpontban kell majd lejatszani.”
A halasztast az Atlético vezetősége kérte, hiszen pénteken európai Szuperkupa-döntőt jatszott – és nyert – a csapat, raadasul a jövő héten mar valogatott mérkőzések varnak a jatékosok többségére.
A Betis természetesen jogosnak vélte a madridiak döntését, viszont Guillen felhaborítónak tartotta, hogy a szövetség nem értesítette őket előre, hanem a médiaból tudtak meg, mégsem kell hétfőn a stadionba vonulniuk a több tízezer szurkolóval egyetemben.
„Az Atlético sajat érdekeit védi, ez teljesen jogos, de az, ahogy a tudtunkra adtak ízléstelen és felhaborító” – mondta az andalúz klub első embere. „Csalódtunk az LFP-ben, hogy még a telefont sem voltak hajlandóak felemelni, és tajékoztatni az érintetteket a problémaról. A médiaból értesültünk a végleges döntésről, mielőtt beérkezett volna az első fax.”
A Betisnek rengeteg szurkolója van, és meccsnapokon a rendőrség is nagy erőket szokott mozgósítani a köz biztonsaganak érdekében. Guillen komolyan fontolgatja, hogy jogi útra tereli az ügyet.
„A jogi osztalyunk tanulmanyozni fogja az esetet, hogy valamilyen kartérítést követeljen” – folytatta. „Úgy tűnik, ma inkabb a menetrend hatarozza meg a dolgokat, a televízió kap nagyobb szerepet, mint inkabb a szurkolók. Ha ez így fog folytatódni, a stadionok üresek lesznek, mert a szurkolók inkabb otthon maradnak, és megnézik a tévén a mérkőzéseket.”
Amennyiben az online fogadas segítségével mar fogadott a talalkozóra, nem kell aggódnia, a rendszer visszafizeti az összeget.
A vilag minden tajaról talal híreket és érdekességet a bet365 kézilabda menüpontja alatt, míg magyar érdekeltségű informaciók az Xlsport.hu-n érhetőek el.
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.