Élő: HSV – FCB 1:4

Élő: HSV - FCB 1:4

Götze-tripla, Pizarro!

FELVEZETŐ: A Real Madrid elleni kiesés illetőleg annak módja minden Bayern-szurkoló szívét meggyötörte. A legfőbb álom meghiúsult. Maga a szezon azonban még nem ért véget.

267905hp2Még három tétmérkőzés áll a Bayern előtt. A május 17-ei kupadöntőt megelőzően két lehetősége van még arra Pep Guardiola együttesének, hogy amennyire az csak lehetséges, még egyszer felpörögjön. A május 10-ei bajnoki ünneplés előtt most szombaton Hamburgba látogat csapatunk.

Nagyon le vagyunk törve, talán néhányan azt hisszük, hogy a keddi kiesésnél rosszabb már nem is lehet. Nos, márciusi bajnokcsapatként gondoljunk bele a HSV helyzetébe. A Dínók történetük legrosszabb pillanata előtt állnak. Két fordulóval a vége előtt osztályozós helyen állnak a bajnokságban. Reálisan ez lehet számukra a maximum. Igaz, papíron még az öt pontnyi előnyben álló Stuttgartot is be lehet hozni.

Igazi élet-halál harc. Amennyiben a Hamburg elbukik, nem marad olyan klub, amelyik a Bundesliga alapításától végig elsőosztályú lett volna. Két fordulóval a vége előtt még több ismeretlenes az egyenlet, a másik három csapat (Stuttgart, Nürnberg, Braunschweig) eredményeitől függően lehet, hogy szombaton még a vereség is belefér, de az is megeshet, hogy a győzelemmel sem ússzák meg a kiesést.

Ettől függetlenül nem lehet kétséges, mely együttes várja motiváltabban az összecsapást. A csapzott lelkű bajorok számára viszont szintén nem minden tét nélküli a találkozó. Igenis még egyszer össze kell szorítani a fogakat, hogy a kupadöntőre a helyzethez képest a lehetséges legjobb hangulatban érkezzen a csapat, hiszen amint azt Matthias Sammer elmondta, ebből a jó szezonból még mindig lehet egy nagyon jót csinálni.

Biztosan nem lesznek ott a találkozón: Holger Badstuber, Thiago, Tom Starke, Xherdan Shaqiri. Rafinha pedig eltiltását tölti.

A Kicker így várja a kezdőket:

Hamburger SV: Adler – Diekmeier, Westermann, Mancienne, Jansen – Jiracek, Badelj, Rincon, Ilicevic – van der Vaart – Calhanoglu

Bayern München: Neuer – Lahm, J. Boateng, Dante, Alaba – Javi Martinez, Schweinsteiger – Robben, T. Müller, Ribery – Mandzukic

A találkozóra szombaton 15.30-tól kerül sor, melyet az Eurosport 2 nem közvetít élőben.

 

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

Share: