Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása tehát 1-0 a címvédőnek, ráadásul az alapszakasz-győztes elvesztette a pályaelőnyét is. Ma este azonban a vasiak kiegyenlíthetnek, de az Olaj otthonában ritkán győz a vendég együttes.
Ez utoljára az Albacompnak sikerült még az alapszakaszban, a fehérváriak akkor oda-vissza verték a szolnokiakat, majd a bajnoki elődöntőben simán kikaptak tőlük mindhárom mérkőzésen. Ez is mutatja, a rájátszásban az Európát is megjárt Olaj nem ismer tréfát.
A legfrissebb kosárlabda hírek alapján Braniszlav Jancsikinra továbbra sem számíthat a Falco mestere, Bencze Tamás. A légiós még a Sopron ellen sérült meg, térdén atroszkópos beavatkozást hajtottak végre az orvosok.
Bencze szerint ha ki akarják egyenlíteni a párharc állását, akkor sokkal fegyelmezettebb játékra lesz szükségük hétfőn.
„Fegyelmezettebb játék és sokkal keményebb védekezés szükséges a győzelemhez” – mondta a szakember. „Tudunk jól játszani, ezt már számtalanszor be is bizonyítottuk. A Szolnok azonban egy nagyon jó együttes, ha levédekeztük három játékosukat, akkor a negyedik dobott kosarat.”
A vereség ellenére a hazai publikum hősként ünnepelte a csapatot, és várhatóan a Tisza-partjára is sok szurkoló kíséri majd el a Falcot.
Az Olajnak szinte minden összejött pénteken, és gyakorlatilag végig vezetve, könnyed győzelmet aratott. Pór Péter edző szerint jól alakították ki a helyzeteiket, és a befejezésekkel sem volt gond.
„Igen, szerencsére jól kezdtük a találkozót, sikerült tiszta dobóhelyzeteket kialakítanunk, és a tripláink is ültek” – magyarázta Pór. „Nem mindegy, hogy egy-eggyel vagy kettő-nullával fogunk visszajönni Szombathelyre, ezért nagyon oda kell figyelni a hétfői találkozón is.”
A mérkőzés 18:15-kor veszi kezdetét, a bet365 piacán pedig a fogadás is lehetséges a rangadóra.
Tm – Xlsport.hu



