
Akár bajnokavatás.
A Bayern München a Bundesliga 26. fordulójában az FSV Mainz otthonába látogat, a csomagok között már néhány üveg italt is elrejtve.
Azzal, hogy a Dortmund a mögöttünk álló hétvégén ismét pontokat vesztett, mi pedig folytattuk remek szériánkat, még közelebb jutottunk az elkerülhetetlenhez. Akár már a 26. fordulóban, tehát nyolc körrel a vége előtt bajnoki címet ünnepelhetünk.
Ez azonban egyelőre kevésbé reális várakozás: hiszen három dolognak is be kell jönnie ahhoz, hogy már szombaton megálljon a matematika. Akkor ünnepelhetünk már Mainzban bajnoki címet, ha egyfelől csapatunk győz, másfelől pedig sem a Schalke (Braunschweig ellen otthon), sem pedig a Dortmund (Hannoverben) nem tud győzni.
A Mainz elleni bajnoki angol hetek egész sorát vezeti fel. Következő héten bajnokit, utána pedig kétszer BL-meccset fogunk játszani hétközben. S persze jön majd a kupaelődöntő, melyet reményeink szerint további BL-meccsek követnek majd.
A bajnokság ezen szakaszában már aligha lehetne megjósolni, Pep Guardiola kit fog pihentetni, s melyik kiegészítő-embernek szavaz bizalmat. Ami biztos: Holger Badstuber mellett mindössze Thiago az, aki kihagyni kényszerül majd a mérkőzést. Neki egy kisebb combsérülése van.
A Kicker mindenesetre így várja a kezdőcsapatokat:
Mainz 05: Karius – Pospech, Bell, Noveski, Junior Diaz – Geis, Park – N. Müller, Moritz, Choupo-Moting – Okazaki
Bayern München: Neuer – Lahm, Javi Martinez, Dante, Alaba – Schweinsteiger, T. Kroos – Robben, T. Müller, Ribery – Mandzukic
A találkozóra szombaton 15.30-tól kerül sor, melyet az eurosport 2 élőben közvetít.
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.





