
Rangadó a BL-ben!
Az ősz egyik legforróbb megmérettetése előtt áll a Bayern München. Szerdán este a Manchester City vendégeként lép pályára a Bajnokok Ligájában.
Mire végéhez ér ez a hét, sokkal okosabbak leszünk azt illetően, hol is áll jelenleg Pep Guardiola és a Bayern München koprodukciója. Két idegenbeli mérkőzés, két kemény találkozó jön ezen a héten. A szombati leverkuseni kirándulást hétközben egy manchesteri előzi majd meg.
A Manchester City-t nem kell bemutatni senkinek, gyakorlatilag a klub eladását követően kerültek fel Európa térképére, ahol azóta is csupán – a hazai bajnoki cím ellenére – mellékszerepben láthattuk őket. A két eddigi BL-indulásuk egyikén sem sikerült továbbjutniuk még a csoportból sem.
Ennek megfelelően az újabb szezon és annak második körében Európa királyának fogadása számukra is egy fontos értékmérő. Ha ki akarnak harcolni maguknak egy olyan szintű presztízst, mint amennyi pénzt a keretükre áldoztak, ebben a szezonban már fel kell mutatniuk valamit Európában is. S mi lenne annál szebb (számukra persze) felvezetése ennek, mint Európa legjobbjának felülmúlása?
Az elmúlt hetek teljesítménye és összességében a játékosok összetartása mindenképpen bizakodásra és megabiztosságra sarkallhat minket. Jogosan. Ám nem szabad elfelejtenünk, hogy azért ez mégiscsak egy rangadó, ráadásul idegenben. Szép lenne, ha innentől minden mérkőzésünket megnyernénk Európában az örökkévalóságig. Sajnos azonban ez nem reális.
S ne felejtsük el azt sem, hogy a mögöttünk álló csodaszezonban a második körben éppen vereséget szenvedtünk, ráadásul a kevésbé félelmetes BATE Boriszov ellen. Amiként a lille-i vagy a valenciai vendégjátékunk is döcögött. Nem véletlen, hogy a klubvezetők is a pontszerzést nevezték meg elvárt célként a szerdai találkozóra.
Pep Guardiola az elmúlt időszakban megszokott alapcsapattal készülhet majd a meccsre. Mario Götze visszatérésére ezúttal is bőven megvan az esély. A Badstuber-Thiago-Martínez hármas azonban nem hadra fogható.
A Kicker így várja a kezdőcsapatokat:
Manchester City: Hart – Zabaleta, Kompany, Nastasic, Kolarov – Milner, Fernandinho – Touré, Nasri – Dzeko, Aguero
Bayern München: Neuer – Rafinha, Boateng, Dante, Alaba – Lahm – Robben, Schweinsteiger, Kroos, Ribery – Mandzukic.
A találkozóra magyar idő szerint szerdán 20.45-től kerül sor, melyet többek között a ZDF és a DigiSport 1 is élőben közvetít.


