Emelt fővel vonult le a pályáról az MTK

image

Az MTK-t kedden, a Magyar Kupa döntőjében néhány perc választotta el attól, hogy felrúgva a papírformát, legyőzze az OTP Bank Liga éllovasát, a DVSC-TEVA-t.

A hajdúságiak azonban Zsidai László 87. percben szerzett találata után sem adták fel, és emberhátrányuk ellenére a 89. percben egyenlítettek, majd a gólnélküli hosszabbítás után büntetőkkel elhódították a trófeát.

 
A tizenegyespárbaj az U21-es válogatott Kálnoki Kis Dávid lövése után dőlt el – az MTK védője nem rúgta rosszul a büntetőt, de Verpecz István jó irányba vetődött, és ki tudta ütni a jobb sarok felé tartó labdát.
 
– Vegyes érzések vannak bennem, mert bár az elvesztett döntő miatt szomorú vagyok, a kupadöntő elérése is nagy sikernek számít, ennek, és az élvonalba való visszajutásnak örülhetünk azért – mondta a mérkőzés másnapján az mlsz.hu-nak Kálnoki Kis Dávid. – Emelt fővel vonulhattunk le a pályáról, mert egy pillanatig sem adtuk fel a küzdelmet, a legerősebb kerettel rendelkező magyar csapat ellen győzelmi esélyünk volt, és csak tizenegyesekkel veszítettünk. Természetesen az elmúlt fél napban számtalanszor átgondoltam, mit lehetett volna másképp csinálni, a kulcsmomentum a nyolcvankilencedik percben volt, amikor megkaptuk a harmadik gólunkat. Nem a figyelem hiánya volt a gond, a vezetés megszerzése egy sokkszerű örömmel járt együtt, de a felfokozott állapotban is próbáltunk fegyelmezetten játszani. Mégis hibáztunk, és a Debrecen góllal büntette ezt. A tizenegyeseket gyakoroltuk a meccs előtt, de nehéz felkészülni egy kupadöntő büntetőrúgásaira, ez inkább lelkiállapot kérdése. Amit tudtunk megtettünk, sajnos nem hozta meg a gyümölcsét. Az elmúlt hónapokban bebizonyítottuk, hogy készen állunk az élvonalbeli szereplésre, hiszen fölényesen vezetünk a bajnokságban, a kupában pedig elsőosztályú csapatokat is búcsúztatva jutottunk döntőbe.
 
A debreceni oldalon is elismerték az MTK érdemeit, Kondás Elemér játékosai kiemelték: hatalmasat kellett küzdeniük a sikerért. Verpecz István, a DVSC kapusa két kivédett tizenegyessel járult hozzá a sikerhez.
 
– Nem gondoltam volna, hogy ennyire kiélezett lesz a küzdelem, de a kiállítás kicsit megpecsételte a sorsunkat – fogalmazott Verpecz István a DVSC hivatalos oldalának nyilatkozva. – A srácok azonban nagyon nagyot küzdöttek, odatette magát mindenki, százhúsz percen keresztül harcoltunk, és nem mellékesen jól rúgta a csapat a büntetőket. Ellátott tanáccsal a kapusedző, Erdélyi Miklós, illetve Kulcsár Tamás, aki korábban az MTK-ban futballozott, így több labdarúgót is jól ismert. Az utolsó tizenegyesnél az utolsó pillanatban váltottam, amikor láttam, az MTK játékosa hogy áll a labdához. Akkor már gondoltam, hogy hová fogja rúgni. Alig hittem el. Előtte kérdeztem a játékvezetőt, ha most mindkét csapat értékesíti, akkor nekem kell rúgni a következő tizenegyest, és ő mondta, hogy igen. Kivédtem, és az volt bennem, most én következem, de egyszer csak látom, hogy Kulcsár Tamás rohan felém. Akkor fogtam fel, hogy megnyertük.