Amikor elmúlik, de legalábbis csökken az autózás iránti nagy lelkesedés, mindinkább szívesen utazunk vonattal is. Jómagam is így jártam a napokban: felültem a Keletiben az IC-re és két és fél óra múlva Sopronba érkeztem. Útközben az egyes állomáshelyekhez kötődő emlékeim felidézésével is telt az idő.
Földi Imre egyetlen lányával, Csillával. Fotó: JochaPress
Kelenföld után az első megálló éppen Tatabánya volt. Ebből a városból sok, kiváló sportoló került ki. Itt élt a 149 centis magassága ellenére is az egyik legnagyobb magyar kitűnőség, Földi Imre, akivel az utolsó éveiben egyre jobb, mondhatni baráti kapcsolatba kerültem. Áldoztam egy kis időt az emlékének; Imre valóban egyszerű és nagyszerű volt egy személyben. S ha már súlyemelés, szóba hoznám Veres Győző nevét is. Sok ilyen kiválóságot kívánok a magyar sportnak a következő évtizedekre is.
A következő megállóhely Tata. Itt egy régebbi és egy újabb keletű barátomat igyekeztem telefonon elérni. A nehézsúlyú súlyemelésben olimpiai hatodik, Európa-bajnoki bronzérmes Hanzlik Jánost sikerült vonalvégre kapni. A 77 éves kora ellenére edzői körökben ma is komoly elismertségnek örvendő „Mackó” nagy örömmel vette a váratlan telefonhívást és néhány mondattal később már egyenesen a borpincéjébe invitált volna. A hívást köszönettel vettem, de a konkrét látogatást egy későbbi időpontra halasztottuk – közös megegyezéssel.
Komáromban nem volt kit felhívnom, viszont nagy örömmel gondoltam a város szülöttére, Czibor Zoltánra. Vele ugyan nem tudtam interjút készíteni, viszont dedikálta azokat a fotóimat, amelyeket 1993-ban, a margitszigeti Nagyszállóban megrendezett nemzetközi labdarúgó konferencián készítettem róla és az Aranycsapatban vele együtt játszott Grosics Gyuláról valamint Hidegkuti Nándorról. Sir Stanley Matthews is szerepel a képeken…
Gyulay Zsolt, Szöul, K4, első hel. Fotó: JochaPress
A 140 ezer lakosú, a magyar sportban is kiemelkedő szerepet vállaló Győr városához közeledve sok kiválóság neve is átfutott az emlékezetemben. A váci tanulóéveket követően ott teljesedett ki például a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Gyulay Zsolt, de “beugrott” a lólengésben ötkarikás aranyérmes Borkai Zsolt is. A 42 éves korában is újabb olimpiai szereplésre pályázó, Gödön élő Kammerer Zoltán is győri színekben küzd a kajakversenyeken.
Gódorné Nagy Marianna, Budapest, vb, 1982. Fotó: JochaPress
Bármilyen gyors is ez az IC, Csorna elég nagy hely ahhoz, hogy ott is eltöltsön vagy másfél percet. Ebből a városból emelkedett ki Nagy Marianna, a későbbi Gódorné és az ugyancsak gólkirályi címig is eljutott kézilabdázónő, Csajbókné Németh Erzsébet is. Ritka eredményes nevelő edzői pályafutás legjobbjai voltak ők ketten. Az útjukat sokáig egyengető, sajnos már eltávozott Dreisziger Miklós is megérdemli, hogy a nevét felemlítsem.
Köteles Erzsébet és Makray Katalin. Fotó: JochaPress
Az utolsó megálló a „hűség városáig” Kapuvár. Ott született a tokiói olimpián felemáskorláton ezüstérmet szerzett tornásznő, Makray Katalin is, aki később a kétszeres csapatbeli olimpiai első, Schmitt Pál felesége lett.
S hogy mit is kerestem éppen Sopronban? Nos, ez majd a később írásaimból ki fog derülni.
(jochapress / Jocha Károly)
