Emlékművet avatnak Székesfehérváron Helsinki érmesei tiszteletére

Emlékművet avatnak Székesfehérváron Helsinki érmesei tiszteletére
Kormány Sport

Emlékművet avatnak jövő héten az 1952-es helsinki olimpia érmeseinek emlékére Székesfehérváron

A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón az emlékmű felállításának fővédnöke, Kásler Miklós miniszterelnöki biztos arról beszélt: a magyar olimpiai szerepléseket jelentősen befolyásolta, hogy „a Trianon után halálra ítélt ország az életképességét igyekezett megmutatni”. Hozzátette: a magyar tehetség megmutatkozott a sportban is, a hazaszeretet vitte előre a sportolókat.

Mint mondta, a nyári olimpiák közül kétségtelenül kiemelkedik Helsinki az érmek száma miatt, amelynek Melocco Miklós szobrászművész alkotásával méltó emléket állítanak.

Kű Lajos volt válogatott labdarúgó, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, ötletgazda felidézte, hogy két évvel ezelőtt született meg a gondolat, amikor az Aranycsapat-év kapcsán meghívták Helsinkibe, ahol 1952-ben a magyar küldöttség 16 aranyat, 10 ezüstöt és 16 bronzot nyert. A 70 éves „dicsőséges nyári olimpia” emlékművét az Olimpiai Parkban jövő kedden leplezik le.

Az 1952-es olimpiai bajnokok közül három érmes él még: Keleti Ágnes tornász, Benedek Gábor öttusázó és Gyenge Valéria úszó.

/forrás:MTI, Nagy Norbert,Fejér Megyei Hírlap/