Endurance Racing: Dráma a siker kapujában

endurance2.JPG

Minden autóversenyző rémálma elevenedett meg az Endurance Racing Hungary Dubai 24 órás versenyen való szereplése során, a csapat autója az utolsó(!) óra elején adta meg magát.

Pedig a kezdet több volt, mint biztató! A pénteken, 14.00 órakor startoló összecsapást az A1-es kategória harmadik helyén várta a csapat, azonban alig néhány kör kellett ahhoz, hogy (óriási meglepetésre!) élre álljon a volánnál helyet foglaló Gáspár István. A csapatvezető annak ellenére megnyugtató előnyt harcolt ki, hogy nem kellett különösebben megerőltetnie a technikát, sőt a pozíciót az őt váltó a Bánkuti „Junior” Gábor is tartani tudta.

A negyedik óra megkezdésekor még mindig vezetetett a csapat, holott egy órával korábban elkezdett csúszni a Ford Fiesta ST kuplungja. Ezt a problémát a verseny közben sem sikerült véglegesen orvosolni, így a volánhoz ülő Herter Gusztáv, Laczkó Tibor és Nyitray Béla sem tudott tudásához mérten autózni. Este fél 11 körül egy Porschét vezető erőszakos versenyző oldalba találta az E.C.H. autóját, mely elektromos problémát okozott, így a Fiestát be kellett vontatni a boxba, ahol a csapat aranykezű szerelői, Kovács István és Tyll László 38 perces megfeszített munkával kijavították a meghibásodást. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy közben rázendített az eső, így a csapat „esőmenői”, a csapatvezető és a „Junior” nagyobb esélyt kaptak, hogy negyedik helyre visszaesett csapat dobogós reményeit visszaadják. Ezt azonban nagymértékben megnehezítette, hogy több mint másfél óráig a pályán „lila zászlós” jelzés volt érvényben, mely a versenyzőket maximum 60 kilométer/órás haladásra és előzési tilalomra kényszerítette.

Hajnalban, miután a magas lázzal küszködő(!) ifj. Bánkuti két körrel csökkentette a tetemes hátrányt, végleg úrrá lett rajta a betegség, így Herter ült ismét a kormányhoz. Mintegy fél óra versenyzés után egy túlzottan akaró vetélytárs beleszállt oldalról a csapat Fordjába, mely így ismét a vontatókötélre került, és nem sokkal később már a szerelők vehették kezelésbe a beteg járművet. Ezúttal is mindössze 37 perc kellett a karosszériasérült autó helyreállításához, melyen egyúttal a generátort is ki kellett cserélni. (A verseny sportszerűségét jelzi, hogy az utóbbi alkatrészt egy rivális csapat bocsátotta az E.C.H. rendelkezésére.)
 
Innentől kezdve a versenyzők már csak a biztonságos célba érést tűzték ki célul az időközben felszáradó pályán, azonban kevesebb, mint másfél órával a leintés előtt, mikor ismét Nyitray Béla ült volna a volánhoz, újfent elektromos gondok léptek fel. Ezt ugyan ideiglenesen sikerült orvosolni, de a huszonnegyedik(!) óra legelején a kuplung végleg megadta magát. Az Endurance Club Hungary így végül 372 kört tett meg, mely azt jelentette, hogy a 90 induló közül az 56. helyet érte el az összesítésben, ráadásul mindezt a legkisebb, A1-es kategóriába tartozó versenygéppel.

A csapat az idő előtti befejezés ellenére nem keseredett el, hiszen időeredményekből kiolvasható, hogy ha a felmerült két hosszabb javításból legalább az egyiket sikerül megúszni, célkitűzésként megfogalmazott dobogós helyezés könnyedén teljesíthető lett volna, sőt amennyiben a szerencse is a versenyzők mellé társul, várhatóan a második pozíció megszerzése sem ütközött volna problémába.

(A versenyzők nyilatkozatait a holnapi napon továbbítjuk.)

Az Endurance Club Hungary ezúton szeretné megköszönni támogatói segítségét: Duna Autó, AB Consulting, BI-KA International Transport, CULEVIT, TR Sportiroda Kft, Ford Nesztor, Skyguard, Medcare, Archimex, Újmelóra