Ennél a csapatnál folytathatja a magyar válogatott támadója – sajtóhír

Miután a magyar válogatott támadója felbontotta szerződését eddigi klubjával, megindultak a tárgyalások a jövőjét illetően…

(Photo by Masashi Hara/Getty Images)

A Nemzeti Sport információi szerint a dél-koreai Ulszan HD együttesétől a közelmúltban távozó magyar támadó, Ádám Martin hamarosan leszerződhet a görög élvonalbeli Aszterasz Tripolisz csapatához.

A korábbi NB I-es gólkirály két évvel ezelőtt szerződött a Távol-Keletre, ám amíg az első szezonjában rendszeres játéklehetőséget kapott, addig a 2023-2024-es kiírásban csak jóval kevesebbet jutott szóhoz, így a felek végül a közelmúltban szerződést bontottak egymással. Ádám a 2022-es bajnoki kiírásban még kilenc, a tavalyiban öt gólt szerzett.

A magyar csatár a K-League aktuálisan zajló idényében tíz meccsen háromszor volt eredményes, emellett az AFC Bajnokok Ligájában is betalált öt alkalommal tíz pályára lépés alatt.

A lap úgy tudja, hogy Ádám közel áll a megegyezéshez a görög csapattal, de egyelőre nem írták alá a szerződést.

fociclub

A Ennél a csapatnál folytathatja a magyar válogatott támadója – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.