Erős mezőny, szépen teljesítő magyarok

image Véget ért tegnap a 23. felnőtt Akrobatikus Torna Világbajnokság, az amerikai Lake Buena Vista-ban. Hazánkból egyetlen egység vett részt a viadalon.

Az FTC válogatott versenyzői (Meleg Dóra – Vincze Borbála – Xue Andrea) évek óta versenyeznek együtt, eddigi legjobb teljesítményük egy világbajnoki 7. helyezés. A mostani megmérettetés előtt Belgiumban, a Flandria Kupán is 7. helyen végeztek, így nagy reménnyel érkeztek az Államokba is. Ám a mezőny rendkívül népes, és rendkívül erős volt. Így végül a 16. helyen végeztek, de cseppet sem kell szégyenkezniük. A női hármas egységünknek a dinamikus gyakorlat sikerült a legjobban, és itt az 1-16 hely között például mindössze 3 pont különbség volt. Tornában – mint az ismert – ez nagyon kicsi eltérés. A statikus és a kombinált gyakorlattal együtt szerzett pontszámok után kiderült, a döntőt már csak a lelátóról nézhetik a mieink. A fináléba 90 százalékban európai országok kerültek be, a dobogóra pedig végül az Oroszok, Belgák és Beloruszok állhattak fel, ebben a sorrendben. A világverseny holnap folytatódik, az ifik és serdülők versenyével, ahol több magyar egység is képviseli hazánkat.

 

Forrás: Aszalós Szilvia