Értékes három pontot szerzett a DVTK a Nyíregyháza ellen

MH/ MTI
2025. december 6. szombat. 17:03

A két csapatot a meccs előtt egy helyezés és egy pont választotta el egymástól a mezőny hátuljában – csak a Kazincbarcika áll mögöttük -, így a három ponttal a DVTK javított helyzetén, míg a Nyíregyháza maradt a 11. helyen.

Gyorsan vezetéshez jutott a hazai csapat, Acolatse az alapvonaltól, balról becselezte magát a tizenhatoson belülre, belepöckölt a labdába, amely Kovács Milánon irányt változtatva Kovács Dániel lába között került a kapuba. Nagyjából kiegyenlített volt a küzdelem, de a hazaiak részéről Acolatse elfutásai rendre veszélyt jelentettek. Ezzel együtt egyenlíthetett volna a vendég együttes, Gilbert azonban a huszadik percben a kapusba lőtte a labdát, pedig teljesen egyedül maradt az ötösön. Később szöglet után is közel állt a gólszerzéshez a Nyíregyháza, de Sentic bravúrral védett. A játékrész hajrájában parázs jelenetek játszódtak le a hazai kapu előtt, sérülések miatt többször állt a játék. A gólszerzési lehetőségek alapján akár vezethettek volna a vendégek, mégis hátrányban vonultak az öltözőbe a szünetre.

Az első félidő második felében sok helyzetet kidolgozó Nyíregyháza nehéz helyzetbe került a pihenőt követően, mert Katona Levente a második sárga lapjával kiállt. Ennek ellenére egy darabig jól tartotta magát a vendég csapat, de a DVTK egy ellentámadásból növelte előnyét a hetvenedik percben, amikor Acolatse látványos mozdulattal elvetődve, félfordulattal lőtt a kapuba. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a három pont sorsa. A 93. percben még Szatmári is betalált egy szabadrúgást követő kapu előtti kavarodásban, de videobíró vizsgálata alapján nem adta meg a harmadik hazai gólt a játékvezető.

Fizz Liga, 16. forduló:

Diósgyőri VTK-Nyíregyháza Spartacus FC 2-0 (1-0)

DVTK Aréna, Miskolc, 5052 néző, v.: Antal

gólszerző: Acolatse (5., 70.)

piros lap: Katona L. (47.)

sárga lap: Bokros (41.), Mucsányi Mi. (77.), illetve Katona L. (41., 47.), Farkas (54.)

Diósgyőri VTK:
Sentic – Gera, Szatmári, Kecskés, Bokros – Mucsányi Mi. (Demeter, 92.), Vallejo, Keita, Acolatse (Holdampf, 92.) – Mucsányi Má. (Sajbán, 61.), Babos (Jurek, 78.)

Nyíregyháza Spartacus FC:
Kovács D. – Farkas, Bitri (Alaxai, 69.), Katona L., Benczenleitner – Katona B., Kovács M. (Temesvári, 53.), Nagy D. (Do. Babunski, a szünetben; Toma, 69.) – Manner (Oláh, 78.), Gilbert, Kovácsréti

Írta a Magyar Hírlap