Eső és káosz

Magyar János a hétvége második versenyén megjárta a mennyet és poklot egyaránt. A vasárnap nem teljesen a tervek szerint alakult.

Az időmérőn még szárazság fogadta a versenyzőket. A futamon azonban már az ellenfelek mellett az eső is nagy szerepet játszott.

DSC_5201

„Időmérőn sikerült megszerezni a harmadik helyet. A rajtnál eleredt az eső ezért esős versennyé nyilvánították a futamot. A felvezető kör után a safety car mögül rajtolt a mezőny, ahol még első voltam. A rajtot jól elkaptam, néhány másodperces előnyt sikerült kiautóznom, majd az autót egyre nehezebb volt irányítani. Össze-vissza csúszkáltam és pozíciókat vesztettem. Az egyik féktávon a kavicságyat is meglátogattam és mire visszajöttem a pályára már nem tudtam mit tenni.”

A Tomracing Motorsport versenyzője minden egyes bemenetnél a pályára hajtott, így összességében egy hasznos hétvégét tudhat a háta mögött. Janit legközelebb szeptember közepén láthatjuk versenyezni Brno-ban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.