Eső miatt csúszik az időmérő kezdése

Erős monszuneső érkezett meg a sepangi pályára nem sokkal az időmérő tervezett kezdése előtt, ezért a versenyirányítás a körülmények javulásáig elhalasztotta a startot.

9:45 – Megerősítették, 9:50-kor végre útjára indul az időmérő edzés. Az eső lényegében elállt, Bernd Maylander legutóbbi próbaköre során pedig a pálya állapota is jónak tűnt, nincsenek jelentős álló vizek.

 

9:40 –  A csapatoknál is láthatóan egyre nagyobb a mozgolódás, a pilóták öltözni kezdtek, sokan már az autójukban ülnek.

 

9:37 – Csökkennek az időbeli léptékek, már ez is biztató hírnek számít. Most csupán újabb 5 perccel, 9:50-re csúsztatták a kezdést, és hamarosan újabb információ érkezik.

 

9:30 – Az eső valamelyest elcsendesült, talán javulhat a helyzet. A naplementéig még majdnem három óra hátra van, addig azért jó eséllyel megindulhat majd a körözés.

 

9:24 – A Lotus mindenesetre a mostoha körülmények mellett is megőrizte a humorát,  és az alábbi sokat sejtető képet és üzenetet tette közzé Twitteren:

 

„Hé, Ferrari – elég sok ilyenünk van, ha a várakozás alatt valamelyik versenyzőtök ellenállhatatlan vágyat érezne.”

 

Bj4NLdvIEAAeaOB

9:20 –  A Safety Car a pályára hajtott ellenőrizni a körülményeket, de a jelek szerint semmi bíztatóról nem számolt be, hiszen újabb 15 perces császást jelentettek be. A várakozás legalább 9:45-ig folytatódik.

 

9:15 – A radarok szerint több vihargócpont is közeledik a pálya felé északról, noha nem messze onnan, Kuala Lumpur központjából száraz időt jelentettek. Kár, hogy nem az eső áramlására vezettek be szabályt idén…

 

9:05 – Csak öt perc telt el, de újabb negyedórás csúszást jelentett be a versenyirányítás. A mi időnk szerint 9:30-ig tehát még biztosan várnunk kell, de 9:20-ra újabb információt ígérnek.

 

9:00 – Az eddigi szabadedzések, beleértve a nemrég véget ért harmadikat is, még teljesen száraz pályán zajlottak, ám 45 perccel a kvalifikáció kezdete előtt megérkezett a jól ismert monszuneső a helyszínre. A vihar azóta folyamatosan nagy intenzitással áztatja a pályát, amelyen a felgyülemlett víz miatt jelenleg lehetetlen lenne versenyautókkal körözni.

 

Bj4OZz6IcAAmgoU

Ezt látva szinte borítékolható volt, hogy az FIA nem engedi útjára a mezőnyt helyi idő szerint 16:00 órakor, és ennek megfelelően a versenyirányítás közzé is tett egy üzenetet, amely szerint egyelőre 15 perccel csúsztatják a kvalifikációt.

 

Ám amennyiben nem áll el az eső és kezd száradni a pálya, további késlekedésre számíthatunk.

A cikk olvasása a formula.hu weboldalon.

Share: