ETO: Priskin 70 nap után visszatérhet

Klausz László a válogatott mérkőzések miatti bajnoki leállás alatt felkészítette csapatát a találkozóra, aki minden bizonnyal már a keretben számolhat a sérülésből visszatérő Priskin Tamással is – írja az eto.hu.

A támadó még a 7. fordulóban, a DVTK ellen sérült meg.

– Érkezett egy szöglet középre, a röviden próbáltam sarokkal továbbítani, és sajnos amikor a bal lábammal földet értem, éreztem, hogy baj van, mert a térdem befelé fordult, és erős fájdalmam volt egyből – mondta akkor a mérkőzés után győriek játékosa.

Később kiderült, hogy Priskin porcsérülést szenvedett és műteni kellett.