Brad Walker, a rúdugrás amerikai világbajnoka 6,04 méterrel, új országos csúccsal nyerte a Eugene-ben rendezett atlétikai viadalt, melyen több más számban is kiváló eredmények születtek.
Walker hét éve nem látott magasságokba emelkedett, hiszen legutóbb az ausztrál színekben szereplő Dmitri Markov ugrott ennél nagyobbat, 6,05-öt 2001 augusztusában, az edmontoni vb-n.
"Ez a mostani eredmény még nem garancia arra, hogy az országos bajnokságon simán háromban leszek" – nyilatkozta Walker, aki kétszer a 6,16 méteres világcsúccsal is megpróbálkozott, egyben utalva a három hét múlva kezdődő ob-re, amely egyben olimpiai válogató is lesz az amerikaiak számára.
A hagyományosan erős eugene-i viadalon az etióp Kenenisa Bekele minden idők negyedik legjobb eredményével, 26:25.97 perccel zárta a férfi 10 000 métert, mindössze nyolc másodperccel elmaradva saját világcsúcsától, míg súlylökésben a hazai Adam Nelson nagyszerű, 22,12 méteres produkcióval győzött. Női 100 méteren Torri Edwards 10.94 mp-cel nyert, távolugrásban a brazil Maurren Maggi 7,02 méterrel.
A férfi 110 m gát nem elsősorban az eredmény miatt volt érdekes, hanem az olimpiai és világbajnok, illetve világcsúcstartó kínai Liu Hsziang miatt, akit rossz rajt után kizártak. Liu amerikai túrája nem járt sok sikerrel, hiszen az egy héttel korábbi New York-i Grand Prix-n egyáltalán nem állhatott rajthoz kisebb sérülés miatt.
Eredmények (győztesek, érdekesebb eredmények):
férfiak:
——–
100 m: 1. Darrel Brown (trinidadi) 10.07 mp
200 m: 1. Wallace Spearmon (amerikai) 20.14 mp, 2. Shawn Crawford (amerikai) 20.25
400 m: 1. LaShawn Merritt (amerikai) 44.65
800 m: 1. Alfred Kirwa (kenyai) 1:44.01 p, 2. Juszef Szaad Kamel (bahreini) 1:44.18, 3. Khadevis Robinson (amerikai) 1:44.55
1 mérföld: 1. Shedrack Kibet Korir (kenyai) 3:50.49 p
2 mérföld: 1. Bernard Lagat (amerikai) 8:12.45 p, 2. Rasid Ramzi (bahreini) 8:13.16, 3. Paul Kipsiele Koech (kenyai) 8:13.31
10 000 m: 1. Kenenisa Bekele (etióp) 26:25.97 p
110 m gát: 1. Anwar Moore (amerikai) 13.09 mp
magasugrás: 1. Andrej Szilnov (orosz) 2,31 m
rúdugrás: 1. Brad Walker (amerikai) 6,04 m
hármas: 1. Jadel Gregorio (brazil) 17,26 m
súlylökés: 1. Adam Nelson (amerikai) 22,12 m, 2. Reese Hoffa (amerikai) 21,73
nők:
—-
100 m: 1. Torri Edwards (amerikai) 10.94 m, 2. Sherone Simpson (jamaicai) 10.99, 3. Kerron Stewart (jamaicai) 10.99
400 m: 1. Sanya Richards (amerikai) 50.10 mp, 2. Mary Wineberg (amerikai) 50.32, 3. Shericka Williams (jamaicai) 50.34
800 m: 1. Maria Mutola (mozambiki) 1:59.24 p
1500 m: 1. Gelete Burka (etióp) 4:00.44 p
5000 m: 1. Meseret Defar (etióp) 14:38.73 p
100 m gát: 1. Joanna Hayes (amerikai) 12.53 mp, 2. Dawn Harper (amerikai) 12.59, 3. Lacena Golding-Clarke (jamaicai) 12.65
távolugrás: 1. Maurren Maggi (brazil) 7,02 m, 2. Funmi Jimoh (amerikai) 6,85, 3. Tatyjana Kotova (orosz) 6,69
diszkosz: 1. Stephanie Brown (amerikai) 63,50 m
kalapácsvetés: 1. Betty Heidler (német) 73,93 m, 2. Ivana Brkljacic (horvát) 73,73
MTI