EURO-2008: a címvédőt északról fenyegetik

ball.jpg

A 2004-es Európa-bajnok görög válogatott és a svéd nemzeti csapat lép fel utolsóként a 2008-as labdarúgó Eb csoportmeccseinek nyitófordulójában, amikor kedd este – 20:45-től – egymás ellen játszik a két együttes a D betűjelű, még a spanyol és az orosz együttest is felvonultató négyesben.

A hellének a magyaroktól az Eb előtt Budapesten elszenvedett 3-2-es vereség – ezáltal nem éppen sikeres főpróba – után igazolni szeretnék, hogy nem a véletlen műve volt a négy esztendővel ezelőtti csúcssiker, ám nem lesz könnyű nekik hasonlóképpen eredményes utat végigjárni az idei kontinentális seregszemlén, ahol már a csoportmeccseken buktatók várnak rájuk. Így rögtön az első fellépésen, amelyen az "északi veszedelemmel", vagyis a svéd válogatottal szemben több mint verejtékesnek ígérkezik a győzelem, de még a döntetlen kiharcolása is.
    
A masszív, s módfelett küzdőképes rivális jelentette feladat megoldását eleve nehezíti, hogy az alapjaiban az Eb-nyerők alkotta társaság, amelyet változatlanul a német Otto Rehhagel irányít, időközben négy esztendőt öregedett, anélkül, hogy valódi vérfrissítésen esett volna át. Éppenséggel ugyan a svédeké sem csikócsapat, de a sokat tapasztalt támadó ékpár, a kapura még mindig veszélyes Henrik Larsson és Európa egyik legjobb formában levő csatára, az Interrel olasz bajnokságot nyert Zlatan Ibrahimovic nyerő kettős lehet az északiaknál.
   
A két válogatott legutóbb 2003-ban találkozott, akkor – Norrköpingben, tehát vendégként – a görögök győztek 2-1-re, akárcsak 1981-ben, Szalonikiban, a kettő között lezajlott három összecsapás viszont kivétel nélkül döntetlen lett. Ezt az öt, egyformán barátságos mérkőzést megelőzte a történelmi nyitórandevú 1920-ban, amit persze most szíves-örömest emlegetnek fel a svédek, hiszen azt – az antwerpeni olimpián vívott – meccset 9-0-ás kiütéssel zárták. Ezúttal beérnék egy minimális győzelemmel is.
      
D csoport, 1. forduló:
Görögország-Svédország, hétfő 20:45 ó
————————————-
Salzburg, Wals-Siezenheim Stadion, v.: Massimo Busacca (svájci)
    A várható kezdőcsapatok:
    Görögország:
    ———–
Andonisz Nikopolidisz – Vaszilis Torosszidisz, Szotirisz Kirgiakosz, Trajanosz Dellasz, Gurkasz Szeitaridisz – Angelosz Baszinasz, Georgosz Karagunisz, Kosztasz Kacuranisz – Jannisz Amanatidisz, Teofanisz Gekasz, Angelosz Hariszteasz        
    Svédország:
    ———–
Andreas Isaksson – Olof Mellberg, Petter Hansson, Mikael Nilsson, Niclas Alexandersson – Tobias Linderoth, Anders Svensson, Fredrik Ljungberg, Sebastian Larsson – Zlatan Ibrahimovic, Henrik Larsson

MTI