EURO-2008: Domenech marad a francia kapitány

raymond_domenech.jpg

Raymond Domenech marad a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Ezt Jean-Pierre Escalettes, a helyi szövetség (FFF) elnöke jelentette be.
   
"Nem történt semmi katasztrófa az Eb-n, Domenechnek így is nagyszerű eredményei vannak" – nyilatkozta az elnök.
   
A szövetség szavazásán a 19 elnöksége tag közül 18-an gondolták úgy, hogy továbbra is Domenechnek kell irányítania a válogatottat.
   
A trénert a francia közvélemény és a sajtó is gyakran támadta, miután olyan játékosokat hagyott ki a keretből mint David Trezeguet (Juventus), Philippe Mexés (AS Roma), vagy éppen Mathieu Flamini (Arsenal). Ugyanakkor a válogatott erősségei, Franck Ribéry, Patrick Vieira, és az európai szövetség elnöke (UEFA), Michel Platini is Domenech maradása mellett "lobbizott".
   
Az 56 éves szakember – aki a 2010-es dél-afrikai világbajnokságig hosszabbította meg szerződését – 2004-ben vette át a nemzeti csapat irányítását, amellyel két évvel később világbajnoki ezüstérmet nyert, ám a vasárnap befejeződött osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságon már a csoportküzdelmek után, egyetlen szerzett ponttal és rúgott góllal búcsúzott.
   
A Domenech-csapat első világbajnoki selejtezőjét szeptember 10-én Szerbia ellen játssza hazai pályán.

MTI