EURO 2008: kevesebb szex, több veszekedés, magasba csapó szenvedélyek

euro2008.jpg

A felfokozott médiacsinnadrattából ítélve eddig sem fért kétség ahhoz, hogy a közös svájci-osztrák rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság alaposan felbolygatja majd az osztrákok életét, de egy közelmúltban készített felmérés egyenesen azt mutatta ki: az alpesiek negyven százaléka eleve azzal számol, hogy júniusban az Eb eseményeihez igazítva kell majd berendeznie életét.

A Bécsi Egyetem által elvégzett közvélemény-kutatás szerint már most magasba csapnak a szenvedélyek a sportgála körül. Vannak, akik jó ideje a futball-láz hevében élnek, vannak, akik előre a pokolba kívánják az egészet. Egy biztos: csak kevesen lesznek képesek kivonni magukat a labdarúgótorna hatása alól.
   
Leginkább a párkapcsolatok ihatják meg a levét az Eb-nek. A megkérdezettek harminc százaléka szerint egész biztosan ritkább lesz a szex (ha lesz egyáltalán) a mérkőzések ideje alatt, a szeretkezés helyét a bőrlabda bódulata veszi majd át. Tizennégy százalékuk azonban pontosan az ellenkezőjére számít: mivel minden csapból futball folyik majd, nemigen lesz mit csinálni, mint ágyba bújni…
   
Az osztrákok fele úgy gondolja, hogy az Eb alatt lényegesen kevesebb idő jut majd a partnerre. Egyharmaduk meg van arról győződve, hogy jóval több lesz a marakodás, a civakodás, sőt tíz százalékuk szerint jó esély van arra, hogy a konfliktusok annyira elfajulnak, hogy szakítással végződnek. A veszekedések persze leginkább akörül fognak kicsúcsosodni, hogy mit nézzenek a tévében: meccset vagy krimit.
   
A felmérésben részt vettek 37 százaléka azt mondta, hogy mindennapi teendőit – az alvástól és ébredéstől kezdve az étkezésen, munkavégzésen, bevásárláson át a megszokott programokig bezáróan – a mérkőzések menetrendjéhez fogja igazítani. Ha pedig a munkát és az Eb-t nem sikerül összhangba hozni, akkor 11 százalékuk kész akár szabadságot is kivenni, csak hogy nyomon követhesse az eseményeket.
   
A bécsiek egynegyede már eldöntötte, hogy felkeresi a szurkolózónát, amely a Városházától (Rathaus) a Hősök teréig (Heldenplatz) fog húzódni a belső körgyűrű mentén. Harminchét százalékuk azonban messze el akarja kerülni azokat a helyszíneket, amelyeknek közük lehet az Eb-hez.
   
Az osztrákoknak egyébként csak 39 százaléka mondta magát igazán futballrajongónak. Ennek ellenére a megkérdezettek 72 százalékának feltett szándéka, hogy családi vagy baráti körben megnéz egy vagy k

MTI