EURO-2012 – Kitiltottak két oroszt a lengyel stadionokból

image Kitiltottak a lengyel stadionokból két orosz állampolgárt, akiket még pénteken, a lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokság orosz-cseh mérkőzése előtt állítottak elő Wroclawban – közölte a helyi rendőrség.

    A 41 éves nő és a 27 éves férfi nem reagált a biztonsági őrök felhívására, akik kihívták a rendőrséget, amely a józanítóba szállította őket. A helyi körzeti bíróság két évre kitiltotta a lengyel stadionokból és fejenként kétezer zloty (138 ezer forint) pénzbírsággal büntette a rendbontókat.
    A lengyel rendőrség további négy oroszt is őrizetbe vett, őket verekedés kezdeményezésével és jelentős értékű tulajdon megrongálásával gyanúsítják.
    A wroclawi rendőrség szóvivője szerint már megvizsgálták a pénteki csoportmérkőzés idején készített felvételeket és engedélyezték a szervezőket bántalmazó hat személy fényképeinek publikálását. Az orosz szurkolók egy csoportja a csehek ellen 4-1-re megnyert meccs közben összeverekedett a rendezőkkel, akik közül négy kórházba került. A drukkerek emellett tiltott pirotechnikai eszközöket és transzparenseket is bevetettek.
    Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága vizsgálatot indított a szurkolók ügyében, akiknek viselkedését országuk sportági szövetsége is elítélte.

Share: