EURO-2016 – Az ukrán kapitány a lengyelek ellen ül utoljára a kispadon

Mihajlo Fomenko, a már kiesett ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a keddi, lengyelek elleni utolsó Európa-bajnoki csoportmérkőzés után távozik posztjáról.
Mikhail_Fomenko

A szakember kedden délelőtt jelentette be, hogy lemond a szakvezetői posztról, amit elsősorban azzal magyarázott, hogy nem sikerült egységes csapatot kovácsolnia a játékosaiból.
„Mi indokolná, hogy folytassam, hiszen az Eb-re tervezett feladatot nem tudtuk megoldani” – mondta Fomenko. – „Nem éreztem, hogy egységesek lennénk ezen az Eb-n.”
A 67 éves szakember az együttesen belüli széthúzást elsősorban az ukrán bajnokság végén történtekkel magyarázta. A pontvadászat hajrájában ugyanis a Sahtar Donyeck és a Dinamo Kijev két kiváló válogatott játékosa, Tarasz Sztepanenko és Andrij Jarmolenko között verekedés tört ki, s később Sztepanenko nyilvánosan bejelentette, hogy megszakítja baráti kapcsolatát Jarmolenkóval.
„Szerettem volna, ha béke és barátság van a válogatotton belül” – jegyezte meg a szövetségi kapitány, elismerve, hogy hibázott, és vállalja a felelősséget.
Fomenko utódja ukrajnai hírek szerint a korábbi sztárjátékos, Andrij Sevcsenko lehet, aki Fomenko segítőjeként dolgozik jelenleg.
„Miért ne lehetne ő? Nagy tapasztalattal bír, az edzői képzést is elvégezte, így megvan a szükséges végzettsége a munkához” – méltatta az aranylabdás csatárt a távozó kapitány.
Az első két fordulóban Németország és – meglepetésre – Észak-Írország ellen is veszítő ukránok kedden 18 órától lépnek pályára Lengyelország legjobbjai ellen.

 

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.