Eurochallenge döntő – A közönségben és a triplákban bíznak a szolnokiak

image

A közönség támogatásában és a hárompontosokban bízik a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa hétvégi, debreceni négyes döntőjébe jutott Szolnoki Olaj ügyvezetője.
„A legfontosabb az, hogy itt vagyunk, bejutottunk a legjobb négybe” – mondta Tóth Zoltán csütörtökön az m1 Ma reggel című műsorában. – „Remélhetőleg megtelik a Főnix Csarnok, és jól dobjuk majd a triplákat, Horváth Ákos a legjobb dobónak számít a teljes Eurochallenge-mezőnyben. Első ellenfelünk, a török Besiktas tegnap 30 fős küldöttséggel érkezett, úgyhogy ők is nagyon készülnek az elődöntőre.”
   
Az ügyvezető hozzátette: a nemzetközi szereplés komoly veszteségeket termel, ám a végén a nemzetközi szövetség várhatóan visszaoszt pénzeket a csapatoknak.
   
A Final Four pénteki elődöntős mérkőzései, illetve vasárnapi helyosztói 18 és 20:30 órakor kezdődnek. Az m2 pénteken 17:50 órától élőben adja a Szolnok-Besiktas elődöntőt, a mérkőzés kommentátora Knézy Jenő lesz. Ha a magyar csapat bejut a fináléba, akkor a következő élő közvetítés vasárnap 20:25-től lesz látható, ha pedig a Szolnok a harmadik helyért játszhat, akkor a bronzmérkőzést közvetíti élőben az m2 vasárnap 17:50-től.