Euroliga: Ismét három Magyar csapat a főtáblán

2_vizilabda.jpg

  Egy év kihagyást követően újra mindhárom magyar induló főtáblára került az Euroligában: bajnokcsapatunk, a Teva-VasasPlaket alanyi jogon a tizenhatban kezd, ugyanakkor a ZF-Egernek és a T-Mobile Honvédnek ezen a hétvégén kellett kiharcolnia az elitbe kerülést.

 

Nos, mindkét gárda sikerrel vette az akadályt, sőt, veretlenül lettek csoportelsők, ami nem kis fegyvertény, elvégre mindkét gárda alkalmi felállásban, egy-két kulcsemberét nélkülözve vette fel a harcot riválisaival.

A ZF-Eger haza medencében háromból három összecsapáson diadalmaskodott úgy, hogy a múlt héten, a BVSC elleni bajnokin ismét kiújult Szécsi Zoltán sérülése, a háromszoros olimpiai bajnokot már meg is műtötték csütörtökön – így aztán a bajnoki ezüstérmesnek a tizenéves Valics Bencével vágott neki a selejtezőkörnek.

Nos, a Sibenik elleni meccsen minden összejött a hevesieknek, a 3-14-es kiállítási arány mellett arattak 14-7-es győzelmet a horvátokkal szemben, ami nagyszerű fegyvertény. Másnap az olasz Brescia ellen a félidei 5-1-es vezetést követően az addig remeklő fiatalok kissé feszültebbé váltak a harmadik-negyedik negyedben, ráadásul totálisan felborult az egriek hadrendje: Bárány Attila belázasodott, Hárai még nem teljesértékű, ugyanakkor Bindert már az első negyed közepén kiállították cserével, azaz a kisegítő centernek szánt Varga Zsoltot inkább a bekk posztján kellett használnia Gerendás Györgynek – végül azonban a rendkívül kiélezett véghajrát a mieink bírták jobban, és fél perccel a befejezés előtt Graham megszerezte a győztes találatot (8-7), ami biztos továbbjutást garantált az egrieknek (képünk ezen a találkozón készült).

Már csak az volt a kérdés, hogy meglesz-e a csoportelsőség – vasárnap pedig ez is összejött: a Panioniosszal vívott mérkőzés ismét kiélezett csatát hozott, melynek során végig fej-fej mellett haladt a két gárda (korántsem mellesleg az ifjú Valics két ötméterest is megfogott), ám az utolsó szó, pontosabban gól ismét az Egeré volt, így Biros Péterék háromból három győzelemmel jutottak tovább.

Szintén remekelt a T-Mobile Honvéd az Euroliga athéni csoportjában: három rendkívül nehéz összecsapáson maradt veretlen Vad Lajos együttese. A házigazda Vuliagmeni elleni 6-5-ös siker adta meg az alaphangot, eztán következett a szerb Vojvodina felett aratott 7-5-ös diadal – a zárónapon a Volgográd elleni 7-7-es döntetlen már a csoportelsőséget jelentette.
 
XLsport- www.waterpolo.hu