Rég nem látott nagy rivalizálás zajlik a férfiaknál a koronáért, a legjobb három közül kiszorulók között is van olyan, aki más évben favoritnak számítana, de idén Liu Shaolin Sándor, Michelisz Norbert és Milák Kristóf is esélyes, hogy az Év sportolója trófeát hazavigye.
Az utóbbi években szinte mindannyiszor jó eséllyel előre meg lehetett mondani, ki lesz az Év férfi sportolója, valaki rendre kimagaslott a mezőnyből. Ezúttal a virtuális küzdelem a serlegért – sportnyelven szólva – már-már „öldöklő”, olyan sok kiváló teljesítményt láthattunk a 2019-es esztendőben. Címvédés hat éve, az úszó Gyurta Dániel duplázása óta nem volt a kategóriában, és bár most lehetséges, hiszen Liu Shaolin Sándor is ott van a három döntős között, nagyszerű tavalyi eredményei (egyebek mellett a rövid pályás dordrechti Európa-bajnokságon 1500 méteren győzött, 500-on és 1000-en második lett, megnyerte az összetettet, és tagja volt a győztes magyar váltónak is, míg a szófiai vb-n a kvartett tagjaként bronzérmet szerzett) ellenére sem tekintheti magát favoritnak, mert a két „Mi”, Michelisz Norbert autóversenyző és Milák Kristóf úszó is nagy dobáson van túl.
„Ez a harmadik év, hogy ott vagyok ebben a döntőben, amelyben nem is a győzelem a legfontosabb, inkább az, hogy folyamatos a jelenlétem – mondta lapunknak Liu Shaolin Sándor. – Bár az Európa-bajnokságon taroltunk, meglehet, 2019-ben nem én voltam a legeredményesebb férfi versenyző itthon, ezért is tartozom köszönettel a sportújságíróknak, hogy eszükbe jutottam a szavazás során.”
Michelisz Norbert az év végén sporttörténelmet írt az autósportban azzal, hogy első magyarként megnyerte a WTCR-világkupát. „Gondolkodtam, vajon előny-e vagy hátrány, hogy az autósportban szereztem bajnoki címet, de nem jutottam eredményre, és szerintem egyébként is rettenetesen nehéz összehasonlítani a különböző sportágak eredményeit – fejtette ki lapunknak Michelisz Norbert. – Nagyon örülök annak is, ha csak második vagy harmadik leszek, de természetesen nyerni szeretnék, mert utálok veszíteni. Volt három vagy négy év, amikor a szurkolók szavazatai alapján én lettem a legnépszerűbb sportoló, és annak is nagyon örültem, hiszen a sikereimhez nagyon sokat hozzátesz, hogy ilyen lelkes és népes szurkolótáborom van, de ha ezen felül még egy szakmai díj is összejönne, az tovább erősítené a hitemet, hogy jó úton járok.”
Milák Kristóf sem kisebb tettet vitt véghez: a kvangdzsui vb-n 200 méter pillangón fantasztikus idővel (1:50.73) győzött, megjavítva ezzel a legendás Michael Phelps 2009-es cáparuhás világrekordját. Jelölését a díjra így kommentálta lapunk kérésére: „Nagyon örülök, hogy bekerültem a legjobb három közé, hatalmas megtiszteltetés. Két nagy ellenfelem van, meglátjuk, mi lesz a végső sorrend. Szerencsére a gálán még ott tudok lenni, hiszen csak másnap utazom Thaiföldre edzőtáborba.”
A 2019-es rendkívül teljesítmények miatt idén nem illendőségből mondják a sportolók, hogy már a háromba bekerülni is óriási dicsőség. Többek között Rasovszky Kristóf nyílt vízi úszó, Lőrincz Tamás birkózó, Siklósi Gergely párbajtőröző, Kopasz Bálint kajakos sem került a háromba, pedig mindannyian remekeltek tavaly.
Forrás, fotó: