
„Addig szolgálom ezt a klubot, amíg csak lélegzem.”
Ahogyan az várható volt, a 2013-as éves közgyűlés egy központi témája a tagok és Uli Hoeneß közötti érzelmi kapcsolat lett.

Az adócsalási ügybe keveredett Uli Hoeneß-t ezúttal is többen méltatták a Bayernért végzett több évtizedes munkájáért. Karl-Heinz Rummenigge például elmondta: „Uli Hoeneß elkötelezettsége nélkül a Bayern München ma nem lenne az, ami.” Ezeket a szavakat többperces spontán álló ováció követte az AUDI Dome-ban megjelent tagok körében. Maga Uli Hoeneß elsírta magát.
A klubelnök a beszédében megköszönte mindenki biztatását. Elmondta, nem fogja elfelejteni, hogy a nehéz időkben ennyien és ennyire támogatták őt: „Hihetetlenül büszke vagyok erre” – tette hozzá.
Adóügyével kapcsolatban: „Néhány tényt el szeretnék mondani. Nincs 100 millió eurós adóhátralékom. Nagyon sok éve már kétszámjegyű összegben adózom. Az előző öt évben több, mint 5 millió Eurót adományoztam. A 60. születésnapomra rendezett jubileumi meccs bevételeit is eladományoztam. (…) Nem akarom tisztára mosni magamat, vállalom a felelősséget.”
Azt is felajánlotta, hogy amint véget ér a büntetőeljárás, rendkívüli közgyűlés összehívását fogja majd kezdeményezni, amin bizalmi szavazásra bocsátja majd elnöki mandátumát a tagok között.
Uli Hoeneß azt azonban elmondta: „Addig fogom ezt a csapatot szolgálni, amíg csak lélegzem.”
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.





