A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) üdvözölte orosz tagszervezetének hétvégi tisztújítását, Leonyid Dracsevszkij elnökké választását, egyben pedig feloldotta a helyi vezetők egyéves eltiltását.
A korábbi intézkedés hátterében az áll, hogy egy éven belül kilenc orosz evezős követett el doppingvétséget. A FISA januárban döntött úgy, hogy az ország szövetségének egyetlen tisztviselője sem jelenhet meg nemzetközi eseményeken, amíg nem történik váltás. A nemzetközi szövetség később kilátásba helyezte, hogy négy évre eltiltja az orosz versenyzőket, ha minden marad a régiben, és március 31-ig adott haladékot a vezetőségcserére.
"Az eltiltás nem vonatkozik az új tisztségviselőkre, a vétkes sportolók versenyőzi jogának kétéves felfüggesztése viszont továbbra is érvényben marad" – közölte a FISA.
Az orosz szövetségnek emellett 81 ezer eurós bírságot kell fizetnie.
MTI/AFP