Szombaton ismét mind a 12 magyar versenyző rajhoz állt a luzerni Rotsee tavon rendezett világkupa-viadalon; Simon Béla és Juhász Adrián vasárnap a döntőben bizonyíthat. A hazai szövetség képviselői bemutatták 2013-as Eb-pályázatukat.
Férfi kormányos nélküli kettesünk – Simon Béla és Juhász Adrián (Szolnoki Főiskola Tisza Evezős Egylet) – ismét remekelt, a középfutamban könnyedén hozták a továbbjutást jelentő 3. helyezést a brit és a kanadai csapat mögött. Nekik így vasárnap a döntőben drukkolhatunk a legjobb helyezésért. Döntőbe jutásuk jó prognózis az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Az evezés Mekkájának is nevezett Luzernben általában – mint most is – a teljes világbajnoki mezőny részt vesz, sőt egyes nemzetek két csapatot is indítatnak, hogy eldöntsék, melyikkel vágjanak neki az olimpiai kvótaszerzésnek.
Könnyűsúlyú egypárevezősök A/B középfutamában Markgrúber Balázs (Csepel Evezős Klub) az 5. helyen végzett, ezzel a délutáni B döntőbe került, ahol 6. lett; ezzel összesítésben 12.-ként zárt.
A D döntőben evezett Csepregi Gábor (Danubius Nemzeti Hajós Egylet), aki magabiztos előnnyel ért a 2000 méteres táv végére, ezzel 19. lett a könnyűsúlyú egypárevezősök mezőnyében.
Férfi könnyűsúlyú kétpárevezősben Varga Tamás (EDF Démász Bajai SVSC) és Galambos Péter (Vác VEC) hatalmas fölénnyel nyerte a D döntőt, ezzel szintén a 19. helyen végzett. Az előfutamban nyújtott teljesítményük – harmadik legjobb idő a mezőnyben – és a mai evezésük azt mutatja, hogy ez a csapat többre is képes. A világbajnokságra való felkészülés egyik fő célja, hogy az előfutamban és most a döntőben mutatott formát egyenletesen tudják hozni minden futamban.
Női könnyűsúlyú kétpárevezősben Hajdú Zsuzsanna (Csepel EK) és dr. Alliquander Anna (Danubius Nemzeti Hajós Egylet) 3. lett a D döntőben, ezzel 21. helyezést szerzett a világkupán.
Női kétpárevezősben Gyimes Krisztina (Győri VSEK) és Szabó Katalin (Vác VEC) a C döntőben ötödik helyen ért célba, ezzel 17. összesített helyezést szereztek.
Férfi kétpárevezősben Elekes Szilveszter (Budapest Evezős Egyesület) és Hermann Róbert (Velencei-tavi VSI) nagyon jól kezdte futamát, 1500 méternél még a negyedik helyen evezett, de nem bírta visszaverni az ukrán és a cseh csapat „támadását”, végül a 6. helyen értek célba, ezzel összetettben a 18.-ak lettek.
Szombaton délelőtt sor került a Magyar Evezős Szövetség 2013-as Európa-bajnoksági pályázatának bemutatására a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) Európai Testülete előtt. Az esemény fontos állomás a pályázási folyamatban. A végső döntést az európai evezős szövetségek képviselői hozzák meg a szeptember 17-ei közgyűlésükön.
Eredmények, rajtlisták, élő közvetítés: www.worldrowing.com
Forrás: MESZ-sajtó www.hunrowing.hu